Amad az Mbeumoval való kapcsolatán dolgozik
Amad szerint a Bryan Mbeumoval a pályán látott együttműködésében sokat segít a pályán kívüli kapcsolatuk.
A páros remek hatékonysággal kombinált már egy perc után a Liverpool felett aratott múlt heti, 2-1-es bajnoki győzelem során, ugyanis az elefántcsontparti játékos adta a kameruni támadónak a gólpasszt, mielőtt Giorgi Mamardashvili mellett élesen a kapuba talált volna.
Amad szárnyvédőként, míg Bryan szintén a jobb oldalon játszva elkezdték egyre jobban megérteni egymást, amely nagy izgalommal tölti el a szurkolókat.
A klubmédiának adott interjúja során a csapat 16-osa elmondta, már a Brentfordnál töltött időszakából egyértelművé vált számára az Mbeumo által jelentett minőség és abban reménykedik, hogy a szombati, Brighton & Hove Albion elleni találkozón folytathatják eddigi pozitív együttműködésüket.
"Kezdetben, mivel új játékos volt, próbáltuk megérteni egymást" - kezdte Amad.
"Mostanra azonban megtaláltuk a megoldást: amikor ő megy jobb oldali szárnyvédőnek, akkor én megyek 10-esnek. Ha ő játszik 10-est, akkor én maradok szárnyvédő."
"Szóval, szerintem mostanra nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, a pályán kívül is. Ez nagyon fontos: hogy ne csak a pályán, hanem azon kívül is jó kapcsolatot ápoljunk, mert így tudunk még jobb dolgokat elérni együtt."
"Egy játékosnak készen kell állnia arra, hogy bármelyik pozícióban pályára lépjen. Én itt vagyok, hogy a játékom legjavát nyújtsam."
"Ha Bryan játszik 10-est, akkor nagyon boldog vagyok, ahogyan akkor is, ha enyém ez a feladat. De számomra az a legfontosabb, hogy segítsem a csapatot."
"Ha nyerünk, akkor boldogok vagyunk!"

"Ez nagyszerű dolog. Remek játékosaink és hatalmas tehetségeink vannak. Már előre tudtuk, hogy Bryan milyen nagy dolgokat ért el a Brentforddal. Szóval megpróbáltuk ide hozni őt, hogy itt is ugyanezt megtehesse. Mi nagyon örülünk neki, mert ő egy kiváló és alázatos srác."
"Remélem segíteni fog minket abban, hogy még több gólt szerezzünk, különösen a nagy meccseken."
Bár a Mersey-partján aratott parádés győzelem még sokáig ott lesz az emlékezetekben, Amad eltökélt azt illetően, hogy a Sirályok ellen három ponttal erősítsék meg a helyzetüket, akik sorozatban negyedik sikerükre ácsingóznak az Old Traffordon.
"Az egy nagyszerű nap volt mindenki számára, mert már régen - kilenc éve - nem nyertünk ellenük előtte" - tette hozzá a Liverpool elleni győzelem kapcsán.
"Szóval ez mindenkinek még különlegesebbé tette a siker ízét."
"De szeretnénk ugyanígy folytatni. Szombaton nagy erőpróba vár ránk, a Brighton ellen. Meg kell próbálnunk megnyerni ezt a meccset, hogy tovább erősíthessük az önbizalmunkat és jobb teljesítményt nyújtsunk ebben a szezonban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló