Amad és Mbeumo a PL 2 éven belüli megnyeréséről "álmodik"

Amad Diallo és Bryan Mbeumo arról beszélt a Sky Sportsnak, hogy a Premier League megnyerése a hullámzó formájuk ellenére is elérhető álom lehet a következő években a Manchester United számára.


A United hátrányból fordítva aratott győzelmet a Crystal Palace ellen vasárnap a Selhurst Parkban, de továbbra is a kiegyensúlyozatlanság jellemzi őket Ruben Amorim irányítása alatt.

 

Sikerült ugyan legyőzniük a Chelsea-t és a Liverpoolt is ebben a szezonban, de még élénken él a 10 emberrel küzdő Everton ellen elszenedett 1-0-s hazai vereség emléke a szurolókban és Amorimban is egyaránt.

 

Mbeumo és Matheus Cunha nyári leigazolásával sikerült minőségi játékosokkal megerősíteni a támadósort, akik mellett Amad is rendre megcsillantja tudását és bár jelenleg a hetedik helyen állnak a Premier League tabelláján, vesztett pontok tekintetében csak négy egység a lemaradásuk a második Manchester City mögött.

 

A jövő fényesnek tűnik a klubnál Amad és Mbeumo szerint, akik remek kapcsolatot alakítottak ki már közös karrierük legelejétől fogva a jobb szélen. Többek között erről a csapaton belül uralkodó hangulatról is beszéltek a Sky Sportsnak adott közös interjújuk során.

 

Amikor arról kérdezték őket, hogy két éven belül milyen szinten fog harcolni a United, Amad így válaszolt:

"Őszintén, miért ne harcolhatnánk a bajnoki címért? Szabad álmodni, nemde?"

 

Mbeumo hozzátette:

"Ha a Manchester Unitedhez igazolsz, akkor címeket akarsz nyerni, ezek közül pedig az egyik a Premier League, szóval miért ne?"

 

 

Amorim a Palace ellen irányította 40. alkalommal bajnoki mérkőzésen a Vörös Ördögöket, amelyek során átlagban 1.18 pontot szereztek, így jócskán elmarad a klub korábbi menedzsere, Erik ten Hag 1.72 pontos bajnoki átlagától.

 

Mindazonáltal az eredmények és a teljesítmény nagy léptékben javultak ebben az idényben és a United 13 meccsen 21 egységet begyűjtve 1.61-es meccsenkénti pontátlagot tud már felmutatni.

 

Amad hiszi, hogy a csapat jó irányba tart a portugál szakember irányításával, miután az előző szezonbeli negatív rekordot jelentő bajnoki 15. helyezésüket követően változtattak a szemléletmódjukon.

 

"Személyes oldalról azt gondolom, hogy rengeteget fejlődtünk, különösen csapatként, mert emlékszem az előző szezonból néhány olyan mérkőzésre, ami egyáltalán nem volt könnyű számunkra."

 

"Úgy vágtunk bele mérkőzésekbe, hogy már előzetesen azt gondoltuk, hogy vesztettünk, de ez a szezon más. Más szemlélet, más energia jellemzi."

 

"Úgy megyünk minden meccsre, hogy azt érezzük, megnyerhetjük, szóval szerintem fejlődünk és a stáb is segít minket abban, hogy előrébb lépjünk."

 

"Nem igazán vagyunk boldogok attól, ahol jelenleg állunk a tabellán, de fejlődni fogunk. Amit biztosra mondhatok, az az, hogy a következő meccsen sokkal jobban fogunk teljesíteni."

 

"Szerintem mostanra egy más csapat vagyunk. Tudjuk, hogy ez a szezon más, mint az előző. Hetente egy mérkőzést játszunk, szóval meg kell próbálnunk mérkőzésről-mérkőzésre javulni."

 

"Az öltözőn belül nagyon pozitív szemlélet uralkodik. Más csapat vagyunk. Bruno [Fernandes] egy vezér, ahogyan Harry [Maguire] is, de mindenkire igaz ez, még Bryanre is."

 

"Pozitív energia vesz minket körül. Őszintén, most sokkal-sokkal jobb, mint az előző szezonban. Mint mondtam, jobban akarunk teljesíteni minden mérkőzésen és ígérem, hogy fogunk is."

 

 

A nyár folyamán a Brentfordtól érkező Mbeumo gyorsan alkalmazkodni tudott a Unitednél lévő élethez és öt góljával jelenleg a Premier League-ben a klub házi gólkirálya.

 

Bár a Nyugat-Londonból Manchesterbe való átköltözése könnyűnek tűnhet, Mbeumo elárulta, hogy minden volt, csak az nem.

 

"Először is, egyáltalán nem volt könnyű."

 

"Én csak az edzésen, a pályán kívül elvégzett kemény munkára és a mérkőzéseken nyújtott teljesítményemre hagyatkozhatok. Minden lehetőséget meg kell ahhoz ragadnom, hogy jól teljesítsek. Az egész csapat nagyon sokat segített nekem itt abban, hogy előrébb lépjek játékosként, megtaláljam a helyemet és beilleszkedjek a csapatba."

 

Amad és Mbeumo a szárnyvédő és szélső pozíciókban szerepelve erős partnerséget alkotnak a jobb oldalon és jó hatékonysággal dolgoznak együtt a támadóharmadban is.

 

A közöttük lévő jó kémia akkor mutatkozott meg leginkább, amikor Amad adott gólpassz Mbeumo vezetőgóljához a Liverpool ellen az Anfielden aratott 2-1-es győzelem alkalmával. De kettejük közreműködése hozta össze a Tottenham elleni 2-2-es döntetlen alkalmával is a találkozó első gólját.

 

 

"Nagyon jó kettőnk kapcsolata" - mondta Mbeumo.

 

"Segített nekem a megérkezésemkor, amihez persze hozzájárult az is, hogy közös nyelvet beszélünk, szóval könnyebb volt számomra vele kommunikálni. Mesélt nekem arról is egy kicsit, hogy milyen az itteni munka, szóval szerintem már az első napomtól kezdve kialakult közöttünk egy jó kapcsolat."

 

"A közös nyelv könnyebbé teszi a kapcsolódási pontok megtalálását, mert tudunk arról beszélni, hogy mi történt és még mérkőzés közben is könnyebb kommunikálnunk egymással és ha ő vagy én valahova kérjük a labdát, akkor azt jobban fogjuk érteni és tudni."

 

"Még a mérkőzések után is jobban át tudjuk beszélni, hogy támadásban mit kelltt volna jobban csinálni."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - West Ham

Premier League, 14. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!