Hogyan birkózik meg a United Fernandes hiányával?
A Manchester United vezetőedzője, Ruben Amorim magabiztos azt illetően, hogy csapata képes lesz kezelni Bruno Fernandes hiányát, amikor a Boxing Day-en a Newcastle-t fogadják majd az Old Traffordon.
A Vörös Ördögök csapatkapitánya izomsérülést szenvedett a múlt vasárnapi, Aston Villa elleni idegenbeli mérkőzés első félidejében, amelyet követően a szünetben le is kellett cserélni.
Mivel Casemiro eltiltását töltötte, Kobbie Mainoo pedig a mérkőzés előtt sérült le, ezért Bruno helyét Lisandro Martinez vette át a középpályán a Villa Parkban, ahol jó teljesítményt nyújtott, majd az akadémia neveltje, Jack Fletcher mutatkozhatott be azon a poszton a felnőtt csapatban.
Case visszatérése egy mérkőzéses eltiltásából bővíti Amorim válogatási lehetőségeit a középpályán a Szarkák ellen, ahol még Manuel Ugarte is számításba vehető lehet.
Amikor szerdai, hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján Bruno hiányzásáról kérdezték, Amorim arra tett utalást, hogy ez akár a fiatalok felé fordulását is eredményezheti.
"Vannak más játékosaink is. Talán meg kell próbálnunk más fajta játékkal előrukkolni. Szerintem Jack Fletcher remek munkát végzett és ha már ez a lehetőség merült fel, akkor ki kell használnuk arra, hogy teret engedünk az olyan srácoknak, mint Jack és a többiek. Szóval meg fogjuk találni a módját, hogy a megfelelő játékot tudjuk játszani."
Fletcher és a másik Villa elleni debütáns, Shea Lacey e heti teljesítményéről is érdeklődtek az újságírók, amely kapcsán Ruben így folytatta:
"Minden a legnagyobb rendben, teljesen normálisan zajlott. Ők jó srácok."
"A viselkedésük, amelyet az elmúlt hetek során tanúsítottak, nagyon jó. De nincsen az az érzésem, hogy ez annak lenne köszönhető, mert 'a Manchester Unitedben játszhattak'. Nem, ők nagyon fókuszáltak, készülnek a mérkőzésre és hisznek abban, hogy pályára léphetnek. Ez egy jó érzés. De semmivel nem volt másabb, mint amit az elmúlt hetekben láttam tőlük."

Bruno sérülésének témája abszolút dominálta a szenteste előtti sajtótájékoztatót, de Ruben nyugodt volt és elárulta, milyen üzenetet adott át ezzel kapcsolatban játékoskerete tagjainak.
"Szerintem lehetetlen pótolni Brunot, ezt elmondtam ma reggel is a csapatnak. De azt gondolom, ennek a jó oldalát kell most megfognunk, amely nem más, minthogy most lehetősége van más játékosoknak előrébb lépni és megmutatni magukat."
"Tudjuk és látjuk is, hogy ő nem csak a helyzetkidolgozásban jeleskedik, de minden pontrúgást is ő végez el és gyakran ő szervezi a csapat játékát is. Éppen ezért ez most egy jó lehetőség arra másoknak, hogy feljebb lépjenek és jobban megértsék, hogy nem támaszkodhatunk csak egyetlen játékosra mindenben. Ugyanis előfordul, hogy a szervezéstől az elkészítéseken át mindenben Brunora számítunk."
"A pontrúgásoknál elvesztettük Brunot, ahogyan Bryan Mbeumot és Amad Diallot is. Ez így hatalmas érvágás a csapatnak, de közben így mások előtt nyílik tér arra, megmutassák magukat és megcsillanthassák vezetői erényeiket."
A vezetőséget illetően Amorim más, tapasztaltabb játékosaira számít:
"Ő [Bruno] minden pozíciót ért a pályán. Minden részletre odafigyel. Az összes pontrúgásnál vagy a cseréknál is ő az mindig, aki elmondja a többieknek, hogyan kell helyezkedni és mi fog történni."
"De most egy jó lehetőség nyílt az olyanok előtt, mint Licha [Martinez], Luke Shaw és a többiek. Több vezéralkatra is szükségünkban a keretünkben, mert ilyen bármikor előfordulhat Brunoval. Nem megszokott, de megtörténhet. Szóval ez most egy nagy esély a többiek számára."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló