Csapathírek a Fulham meccs előtt
Joshua Zirkzee a vasárnapi, Fulham elleni hazai bajnokit megelőző héten újra edzésbe állt.
A holland válogatott játékos még nem léphetett pályára Michael Carrick irányítása alatt, miután a Manchester City és az Arsenal elleni győzelmeket is kihagyni kényszerült sérülés miatt.
Mindazonáltal a héten már újra együtt dolgozhatott csapattársaival Carringtonban, ez pedig jelentős erősítést jelenthet az angol vezetőedző számára a támadószekció összeállítását illetően.
"Igen, Josh a héten újra edzhetett, amely jó hír" - kezdte Carrick.

"Igazából, mióta itt vagyok, először ... ami azt is jelenti, hogy csak egy rövid időt kényszerült kihagyni, de ez volt az első alkalom, hogy közösen dolgozhattunk. Nagyszerű, hogy újra magunk között tudhatjuk."
Amikor a Zirkzee eligazolásával kapcsolatos pletykákról kérdezték, Carrick így folytatta:
"Josh minden erejével azon dolgozott az elmúlt időszakban, hogy minél előbb újra együtt készülhessen a társakkal.
"Tegnap edzetett először, szóval eddig ez az összes érintkezés Josh és köztem."
"Már várom a további közös munkát vele, más egyebet nem kívánok erről mondani."
Sajnos a kiváló formának örvendő Patrick Dorgu hosszabb időre kidőlt az Emirates Stadiumban elszenvedett sérülését követően.
Hát panaszai okán Matthijs de Ligt még nincsen olyan állapotban, hogy visszatérjen a csapattal közös edzésekre.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Fulham
Premier League, 24. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Michael Carrick
Joshua Zirkzee
Patrick Dorgu
Matthijs de Ligt
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - AS Roma
Bajnokok Ligája főtábla, 4. forduló