Hivatalos: Scanlon kölcsönben folytatja

A Manchester United saját nevelésű támadója, James Scanlon pályafutása során első alkalommal szerepelhet majd kölcsönben.


A 19 éves játékos a League Two-ban szereplő Swindon Town együttesénél tölti majd a 2025/26-s szezon hátralévő részét.

 

Ian Holloway együttese a harmadosztályba való feljutásért küzd, következő feladatuk pedig a Harrogate Town elleni hétközi bajnoki mérkőzés lesz.

 

 

Scanlon kiemelkedő teljesítményt nyújtott a legutóbbi, Sporting Lisszabon elleni Premier League International Cup mérkőzésen, ahol mesterhármast szerzett.

 

A sorozat korábbi szakaszában is eredményes tudott lenni, amikor az Athletic Bilbao csapatát szomorította, de októberben a Rochdale elleni National League Cup összecsapáson is betalált.

 

Miután sikeresen szerepelt a Vörös Ördögök U21-esei között, a következő lépés már a felnőtt lét megtapasztalása lesz számára a Vörösbegyeknél.

 

Mindazonáltal, a tinédzserkorú játékos már eddig is nagyon értékes nemzetközi tapasztalatokat gyűjtött.

 

A klub akadémiájának neveltjének neve mellett már 20 felnőtt válogatott mérkőzés áll Gibraltár színeiben, amelyek során kétszer szerzett gólt.

 

Sok sikert James a szezon hátralévő részére!


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!