Carrick: Hasznos volt a hosszabb szünet
A Manchester United vezetőedzője, Michael Carrick szerint a legutóbbi, pályától távol töltött időszak hasznos volt csapata számára.
A Vörös Ördögök 13 nap után fognak újra pályára lépni, amikor hétfőn az Everton vendégei lesznek a Premier League-ben.
Kinevezése óta Carrick öt mérkőzéses veretlenségi sorozatot tud felmutatni, amely során csak egyszer értek el döntetlent négy győzelem mellett, így a Stolverkosok ellen sem lehet más a cél, mint hogy nyerjenek.
Az elmúlt napokban több játékos is olyan képeket posztolt a közösségi médiában, amelyek szabadnapjaik során, távol Manchestertől készültek és láthatóan nagyon élvezték a bajnokság folytatása előtt kapott kissebb szusszanásnyi szabadidejüket.
"Különböző módokon megpróbáltuk hasznosan tölteni ezt az időt" - kezdte Michael a mai, hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.
"Szerintem amikor változás van a csapat vezetésében és olyan hónapon vagyunk túl, mint amilyenen mi, mindenki számára fontos, hogy egy kis edzésmunka után következzen néhány szabadnap, majd utána ismét közösen készüljünk."
"Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Az előttünk álló időszakban a sorsolásunknak köszönhetően különböző hosszúságú szüneteink lesznek, amelyhez alkalmazkodnunk kell. Ez különösen igaz a márciusi válogatott szünet előttre. De menedzselni fogjuk a dolgokat."

Az Everton több kulcsemberét is nélkülözni lesz kénytelen a manchesteriek látogatása alkalmával, de közülük is kiemelkedik az angol válogatott Jack Grealish, aki lábfej sérülése miatt a szezon hátralévő részét kihagyni kényszerül.
A vendéglátok szeretnének egy diadallal emlékezetessé tenni a hétfő esti ütközetet, ugyanis ez lesz az első alkalom, hogy a Manchester United az új Hill Dickinson Stadiumba látogat.
"Sok minden történhet a mérkőzésen, tudván azt, hogy mi kell ahhoz ebben a bajnokságban, hogy valaki sikeres lehessen" - tette hozzá Carrick.
"Ez egy új kihívás lesz majd számunkra, ezért sokat is nyom a latban ez a mérkőzés. Tudom, hogy az új stadionjukban fogunk játszani, de az Everton elleni idegenbeli meccsek mindig a legkeményebbek közé tartoztak játékosként is."
"De mi jó alapokkal, lelkesedéssel és csapatszellemmel rendelkezünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League 27. forduló, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 10 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 12 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 13 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ