Beharangozó: Manchester United - Crystal Palace
Vasárnap délután a Crystal Palace csapata érkezik az Old Traffordra.
A Vörös Ördögöknek az előző két szezonban egyszer sem sikerült legyőzni a Palace csapatát, a jelenlegi idényben viszont Londonban már sikerült őket két vállra fektetni, és jó lenne azt az eredményt most az Old Trafford közönsége előtt is megismételni.
Nem csupán a presztízs miatt, a hétvégi forduló eredményei alapján is nagy szükség lenne a 3 pont begyűjtésére, hiszen az ősi rivális Liverpool pontszámban beért minket, köszönhetően a West Ham kiütésének, viszont a 3. helyen tanyázó Aston Villa vereséget szenvedett, így pontszámban beérhetők lennének, igaz gólkülönbség tekintetében még jobban állnak kicsivel, na de nem sokkal. Gyorskérdés...ki tudja megmondani, hogy legutóbb mikor láthattuk a Manchester United nevét a dobogó bármely fokán? Akár szezon közben is...
Akik hiányozhatnak:
United: De Ligt, Dorgu, Martinez, Mount
Palace: Doucoure, Lerma, Mateta, Nketiah
Érdekességek:
A Manchester United legutóbb a 2017/18-as szezonban tudta mindkét Crystal Palace elleni bajnokiját megnyerni és erre most a novemberi 2-1-es londoni győzelmüket követően ismét van esély.
A Crystal Palace a legutóbbi 6 idegenbeli bajnokijából 4-et megnyert a Manchester United ellen 2 vereség mellett. A legelső 22 Old Traffordon tett látogatásukból viszont csupán kettőt tudtak megnyerni 3 döntetlen és 12 vereség mellett.
A Crystal Palace a legutóbbi két Old Traffordon tett látogatása során győzelemmel tudott távozni Manchesterből, és most az a céljuk, hogy a Chelsea után mindössze a második olyan londoni csapat lehessenek, amely zsinórban 3 idegenbeli bajnokit is meg tudott nyerni a Vörös Ördögök otthonában. A Kékeknek ez két alkalommal sikerült eddig. Első alkalommal az 1967/68-as szezonban, majd az 1969/70-es szezonban is.
A Manchester United a legutóbbi 12 hazai Premier League találkozóján 27 pontot tudott gyűjteni (8 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség). Ez 16 ponttal több, mint az ezeket megelőző 13 Old Traffordon lejátszott bajnokijukon bezsebelt pontok száma (11 pont - 3 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség).
A Crystal Palace legutóbbi 3 bajnokijából 2-őt megnyert 1 vereség mellett és ezzel a két győzelemmel kétszer annyi pontot szereztek ezen a 3 találkozón, mint az ezeket megelőző 9-en, melyeken 3 döntetlent sikerült felmutatniuk 6 vereség mellett.
A Manchester United az egyetlen csapat a Premier League-ben, amelyik a Boxing Day óta, beleértve azt is nem szenvedett vereséget. Ez a sorozat 6 győzelmet és 4 döntetlent takar. Az is elmondható, hogy ebben az időszakban a Manchester United szerezte a legtöbb pontot (22), a Premier League-ben versengő csapatok közül.
A Crystal Palace legutóbbi 14 idegenbeli Premier League győzelme közül 12 olyan csapatok ellen született, amelyek a mérkőzés napján a tabella alsó felében tanyáztak. Ebben a szezonban pedig 6 idegenbeli győzelmüket olyan csapatok ellen érték el, amelyek átlagosan a 17. helyen álltak a mérkőzés napján. A Sasok a legutóbbi 26 idegenbeli bajnoki találkozójukból mindössze kettőt tudtak megnyerni olyan csapatok ellen, amelyek a mérkőzés napján az első 6 hely egyikén tanyáztak 8 döntetlen és 16 vereség mellett.
A Manchester United menedzsere, Michael Carrick eddigi 4 hazai bajnokiját megnyerte csapatával (1-et 2021-ben, 3-at 2026-ban). Csak Frank O'Farrell tudta eddig megnyerni első 5 hazai bajnokiját a Vörös Ördögök élén, méghozzá 1971-ben, és végül zsinórban 6-ig jutott.
Egymás elleni Premier League statisztika:
33 mérkőzés - 20 United győzelem, 7 döntetlen, 6 Palace győzelem
A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:
United: GY, GY, GY, D, GY
Palace: V, D, GY, V, GY
A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:
United - Palace 0-2 (2025.02.02.)
United - Palace 0-1 (2023.09.30.)
United - Palace 2-1 (2023.02.04.)
United - Palace 1-0 (2021.12.05.)
United - Palace 1-3 (2020.09.19.)
A két csapat legeredményesebb gólszerzői a bajnokságban:
United: Mbeumo 9 gól, Sesko 7 gól, Fernandes 6 gól, Cunha 6 gól, Casemiro 5 gól
Palace: Mateta 8 gól, Sarr 5 gól, Munoz 3 gól, Larsen 3 gól
Premier League, 28. forduló
Manchester United - Crystal Palace
Old Trafford, 2026.03.01. 15:00
A találkozó játékvezetője: Chris Kavanagh
Lehetséges kezdőcsapatok:
United: Lammens - Dalot - Maguire - Yoro - Shaw - Mainoo - Casemiro - Mbeumo - Fernandes - Cunha - Sesko
Palace: Henderson - Richards - Lacroix - Canvot - Munoz - Wharton - Hughes - Mitchell - Sarr - Pino - Larsen
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0
A mérkőzést a Match 4 élőben közvetíti.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Crystal Palace
Premier League, 28. forduló