Hivatalos a United Dublinba utazó kerete

Hivatalosan is megerősítették a Manchester United utazó keretét a héten Dublinban megrendezésre kerülő intenzív edzőtáborra.


A Vörös Ördögök Írországba repülnek négy napra, amely lehetőséget nyújt a csapat összekovácsolására a szezon hátralévő hét, Premier League-meccsét megelőzően.


Mivel még egy hét van hátra a következő bajnoki mérkőzésünkig – jövő hétfőn a Leeds látogat az Old Traffordra –, ez egy remek alkalom arra, hogy a fiúk keményen dolgozzanak, miközben céljuk a harmadik hely megszilárdítása és a jövő évi Bajnokok Ligája-indulás biztosítása.

 

Játékosaink jó része válogatott mérkőzéseken vett részt, míg mások pihenőt kaptak, de közben edzésre jelentkeztek Carringtonban is.

 

 

25 játékos indul útnak, Patrick Dorgu is a csapat tagjai között van, hogy folytassa a sérüléséből való felépülését. Szombati felvételek azt mutatták, hogy a dán válogatott játékos egy stábtag kíséretében egyénileg edzett.   

 

Tom Heaton és Diogo Dalot nem utazik a csapattal, mivel betegség miatt otthon maradtak.


Az utazó keret:

Kapusok: Altay Bayindir, Senne Lammens, Dermot Mee, Fred Heath

Védők: Noussair Mazraoui, Harry Maguire, Lisandro Martinez, Tyrell Malacia, Patrick Dorgu, Leny Yoro, Luke Shaw, Ayden Heaven, Yuel Helafu

Középpályások: Mason Mount, Bruno Fernandes, Casemiro, Manuel Ugarte, Kobbie Mainoo, Jim Thwaites

Támadók: Matheus Cunha, Joshua Zirkzee, Amad, Bryan Mbeumo, Benjamin Sesko, Victor Musa


 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!