Manchester United 2-1 Brentford
Jól indult, ám a meccs vége izgalmassá vált, végül sikerült megzerezni a három pontot, így újabb nagy lépést tett a csapat a BL-helyért.
Nem várt könnyű mérkőzés a Vörös Ördögökre, akik a Brentfordot fogadták ma este.
Annak ellenére, hogy nehéz ellenfél látogatott az Old Traffordra, már a 2. percben megszerezhette volna a vezetést a United. Mainoo indult kapu felé, már a tizenhatoson belül járt, három ellenfelet is kicselezett, majd a kapust is átverte, egy passzal Diallo elé tálalt, aki kapura lőtt, de van der Berg a gólvonalról mentett hatalmasat.
A vendégek nem sokat tettek támadásban, míg a manchesteriek folyamatosan próbáltak előre menni. A 8. percben ismét nagy helyzet alakult ki a brentfordi kapu előtt, egy beadás végén Maguire fejesét védte bravúrral Kelleher. Centiken múlt, hogy nem született gól.
Két perc múlva Mbeumo harcolt ki szögletet, amit Fernandes ívelt a hosszúra, Maguire átfejelte a labdát a másik oldalra, ahol Casemiro érkezett és közelről a kapuba bólintott, 1-0 a Vörös Ördögöknek!
A 16. percben egy labdaszerzés után Lewis-Potter lőtt laposan a kapu elé, szerencsére Thiago mögé ment az átadás, így a csatár nem tudott közelről kapuba találni. Fél perccel később ismét Lewis-Potter volt az előkészítő, aki Kayodét találta meg, a bekk teljesen üresen volt, de lövésébe Lammens beleért, így szöglet lett. Felébredtek a vendégek!
Végre megint hazai helyzetet láthattunk, gyors passzoka végén Fernandes ívelt a kapu elé, Diallo fejelt 6 méterről, Kelleher védeni tudott.
A meccs eddig eltelt részében látható volt, hogy a hazai védelem tagjai nem igazán tudták a vendégek helyezkedéseit lekövetni, a 35. percben is ezt láthattuk, amikor Thiago nagyszerű labdát kapott és kilépett a két belső védő között, kissé egyensúlyát vesztette, csetlett-botlott, védül Shaw és Lammens megakadályozták, hogy a labda a hálóban kössön ki. Egy perc sem telt el, Thiago ismét óriási lehetőséget kapott, de ezúttal Heaven az utolsó pillanatban szerelt, bár a szerelés veszélyes volt saját kapura, ám Lammens védett szerencsére.
A 39. percben ismét Heavenről pattant kapu felé egy labda, Lammens kiválóan védett ismét. A kapus rengeteget tett ahhoz, hogy még mindig 1-0 volt az eredmény.
Két perccel később Sesko szerzett labdát, amit remek hazai labdajáratás követett, Fernandes ugratta ki Diallót, aki kilőtte a hosszú alsót, de sajnos les volt, így maradt az 1-0.
Szerencsére nem sokáig szomorkodhattunk, mert egy csodás labdaszerzés után három támadó mehetett két védőre, Fernandes robogott középen, kitette a balon lévő Seskohoz, aki egy cselt is megengedett magának, majd 11 méterről a kapuba bombázott, 2-0!
Szünet után egy Maguire fejessel indult a második játékrész, melynek elején a hazaiak próbáltak magasan letámadni, hogy esetleges labdaszerzéssel meglephessék ellenfelüket.
Azonban folyamatosan figyelni kellett hátul is, mert amint labdához jutottak a vendégek, azonnal ellentámadást vezettek. A védekezést valahogy mindig sikerült megoldani, ha eltolódások voltak, akkor 1-1 óriási szerelés, remek blokk vagy Lammens védései mentették meg a csapatot.
De volt olyan is, amikor a kapufa segített a Unitednek, egy szöglet után Ouattara helyzeténél pattant ki a labda az oldalsó lécről.
A 77. percben ismét gyors, rövid átadásokkal épített támadást láthattunk, ami végén Casemiro lőtt 22 méterről, de sajnos fél métert tévedett a brazil.
Sajnos az első játékrészhez képest sokat visszaesett a játék minősége, összességében lassabb lett a meccs és sok pontatlan átadás jellemezte a csapatokat a támadóharmadokban.
A semmiből jött a szépítő találat, a 88. percben Jensen lőtt 24 méterről, Lammens későn látta meg a labdát, amit nem is tudott elérni, 2-1.
A hazaiak nagyon leálltak, teljesen beszorultak saját tizenhatosukra, miközben a Brentford az egyenlítéshez i közel járt Damsgaard fejesével, amit azonban Lammens hárítani tudott.
Végül sikerült megőrízni a vezetést és megszerezni a 3 pontot, amivel újabb nagy lépést tett a csapat a dobogóért és a BL-helyért.
Premier League, 34. forduló
Manchester United 2-1 Brentford
Old Trafford
Vezette: Chris Kavanagh
United: Lammens - Dalot, Maguire, Heaven, Shaw(Yoro 73.) - Casemiro, Mainoo - Diallo(Mazraoui 46.), Fernandes, Mbeumo(Mount 74.) - Sesko(Zirkzee 88.)
Nem használt cserék: Bayindir, Dorgu, Lacey, Malacia, Ugarte
Brentford: Kelleher - Kayode, van der Berg, Collins, Lewis-Potter - Yarmoliuk, Jensen - Ouattara, Damsgaard, Schade(Nelson 73.) - Thiago
Nem használt cserék: Valdimarsson, Ajer, Dasilva, Donovan, Furo, Hickey, Pinnock, Shield
Gólszerző: Casemiro 11', Sesko 43' illetve Jensen 88'
Sárga lap: Shaw, Zirkzee illetve van der Berg, Ouattara, Thiago
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!