2001. augusztus 19-én a teljes angol futballt megdöbbentette Les Sealey hirtelen halála.

A korábbi United kapus 43 éves korában hunyt el szívroham következtében. Egy évtizeddel késõbb a Manutd.com egykori kollégák segítségével tiszteleg Mr Angry elõtt.

1991. április 22-én Les Sealey elterülve feküdt a Middlesex Hospital sürgõsségi osztályának egyik mûtõjében. Órákkal korábban a térdén keletkezett seb elfertõzõdött, miután a Sheffield Wednesday elleni elvesztett ligakupa döntõn Paul Williams cipõjének stoplijai a kapus csontjába hatoltak.

Hirtelen Sealey az érzésteleítõtõl kábultan felnézett és az orvos felé kiáltott. "Négy hét múlva Kupagyõztesek Európa Kupájának döntõje! Mekkora esélyem van játszani?"

"Játszani?" - kérdezett vissza az orvos. "Szerencséd, hogy életben vagy."

Négy héttel késõbb erõsen bekötözött térddel, de óriási vigyorral az arcán Sir Alex Ferguson csapatában szerepelt a rotterdami esõben. A Barcelonát legyõzték, Sealey pedig túl volt egy olyan visszatérésen, amiben talán csak õ hitt és második érmét szerezte elsõ teljes évében, miután a szezon elején véglegesítették szerzõdését, hiszen elõtte a Lutontól csupán kölcsönben szerepelt a Vörös Ördögöknél a karizmatikus hálóõr.

"Láthattad, hogy Les nem egészséges, de nész volt felülkerekedni a fájdalmon, hogy játszhasson" - mondta egykori csapattársa Brian McClair. "Ha valaki lesérült, alapvetõ kérdés az volt számukra: 'Ha holnap egy kupa döntõ lenne, egészséges lennél?' Les nem volt egészséges, de játszott. Ez sokat elmond róla."

Sealey karaktere soha nem volt megkérdõjelezhetõ. Egy évvel korábban - akkor még csupán csak három mérkõzésen szerepelt Les a Vörös Ördögöknél - betették az újrajátszott FA kupa döntõbe azok után, hogy a Crystal Palace elleni 3-3-ra végzõdött elsõ mérkõzésen Jim Leighton bizonytalankodott. Az akkor 32 éves kapust az ellenfél gyenge láncszemnek tarott és Steve Coppel játékosai folyamatosan bombázták kapuját, ám egyetlen gólt sem kapott és Lee Martin jól eltalált lövésével el is nyerték a kupát.

Ez a teljesítmény jelentett Les számára állandó szerzõdést a Unitedhez és az elsõ kupa döntõje volt a négy közül, amit a Vörös Ördögökkel játszott. Az 1991-es és 1994-es ligakupa döntõk veresége mellett a 90-es Fa kupa és a rotterdami gyõzelem után gyorsan kiérdemelte becenevét, a "Lucky Les"-t. (Szerencsés Les - a szerk.)

"Kölcsön érkezett, majd tele volt a zsebe medálokkal" - mondta Gary Pallister. "Les olyan volt attól, hogy a Unitedben játszhatott, mint egy kis gyerek a cukorka árusnál. Karrierjének ezen szakaszában megkapta a lehetõséget, hogy ide jöjjön és azonnal kupa döntõben szerepelhetett. Nagyszerû idõk voltak ezek Les számára, aki az öltözõi kultúránk hatalmas részének tudhatta magát."

"Nagyon ravasz Cockney srác volt. A többiek mindig autókereskedõhöz hasonlították. Emlékszem, egyszer egy cég a játékosoknak telefont akart felajánlani. Akkoriban kezdtek elterjedni a mobiltelefonok. Ingyen készülékeket ajánlottak fel nekünk, amivel nagyon elédegettek voltunk, de aztán Les rázendített: 'Na, mi ingyen telefonhívásokat is akarunk!' Elcsevegett velük és mielõtt mi tudtuk volna, már ingyen telefonálhattunk is."

"Egy igazi 'Del Boy' karakter volt" - mondta Bryan Robson. "Egy élénk, féktelen és mindig pezsgõ személy volt. Mindig volt valami ugratása, ettõl az öltözõben mindenki jól megvolt vele. Szerette a csínytevést és szeretett a srácokkal viccelõdni."

Mindenki, aki Sealeyvel egy öltözõben volt, tudott mondani egy sztorit. Ám McClair egyszer egy szállodákban is egy szobában volt a kapussal, ami örökre nyomot hagyott benne.

"Szerencsés vagyok - bár akkor ezt szerencsétlenségnek fogtam fel - hogy egy alkalommal vele lehettem egy szobában" - mosolygott fanyarul Brian. "Valamilyen okból, talán sérülés vagy eltiltás miatt a szobatársaink nem voltak ott, így ketten kerültünk össze. Messze a legrosszabb lakótársam volt, akit valaha is kaptam. Szeretett volna egy késõ esti cigit. Erre kinyitotta az ablakot, a tévét pedig olyan hangosra állította, amennyire csak lehetett. Azt mondtam: 'Les, mit csinálsz?' Mire õ: 'Nem tudok aludni!' Elég mulatságos volt, mert egyikünk sem tudott így."

Annak ellenére, hogy az öltözõben kulcsfigura volt, Peter Schmeichel érkezésével kevés szerep jutott neki és 1991-ben az Aston Villához távozott, majd két év után visszatért az Old Traffordra. Csupán kétszer lépett pályára, mielõtt távozott volna a Blackpool csapatához, amit a Leyton Orient, a Bury és kétszer a West Ham is követett. Les utolsó bajnoki fellépésére 1997. május 11-én került sor, amikor csereként lépett pályára a Kalapácsosok színeiben az Old Traffordon. Ez a találkozó volt Eric Cantona utolsó mérkõzése is.

Sealey ezután kapusedzõ lett az Upton Parkban, ahol fiatalokat is tanított, többek között két fiát is, Joe-t és Goerge-ot. Ám 2001.augusztus 19-én végzetes szívroham érte, minek hallatára a futball kábultan, értetlenül állt az eset elõtt, különösen azok, akik ismerték õt.

"Hirtelen megálltam, amikor hallottam a hírt. Hallani valakirõl - különösen olyan valakirõl, aki a ugyanezt a munkát végezte és napról-napra egészségesen élt - hogy szívrohamban elhunyt... Nem tudtam elhinni. Nem tûnt valósnak. Azonnal a feleségére, Elaine-re és a gyerekeire gondoltam, vajon micsoda csapás ez számukra" - mondta Pallister.

"Ledöbbentem" - mesélte Robson. "Les olyan ragyogó, pezsgõ személyiség volt. Mindenki, aki vele együtt lehetett az öltözõben, mindig emlékezni fog rá. Az olyan embereket, mint amilyen Les volt, soha nem lehet elfelejteni. Mindig hiányozni fog!"

manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!

Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!