Fred üzenete Andrey Santosnak
A Manchester United szurkolók egykori kedvence, Fred minden jót kívánt a klub újdonsült igazolásának és honfitársának, Andrey Santosnak.
Santos lett hétfőn a Vörös Ördögök első nyári szerzeménye, amikor a Chelsea-től való átigazolása hivatalosan is bejelentésre került.
Andrey a 17-es mezszámot fogja viselni Michael Carrick együttesében, pontosan ugyanazt, amelyet Fred öt szezonon keresztül tudhatott magáénak az Old Traffordon.
A korábbi manchesteri középpályás, aki jelenleg a török bajnokságban szereplő Fenerbahce labdarúgója, 213 tétmérkőzésen viselhette a csapat vörös mezét, miután 2018-ban Angliába szerződött a Shakhtar Donyecktől.
Ő volt a klub történetének hetedik brazil játékosa és továbbra is ő az, aki a dél-amerikai országból a legtöbbször képviselhette a Unitedet, szóval tökéletesen tudja, miről beszél, amikor tanácsot ad az új igazolásnak.
"Nagyon örülök annak, hogy egy újabb brazil érkezett a Unitedhez" - írta Fred, amikor a klubmédia a transzferrel kapcsolatos reakciójáról kérdezte.
"Remek, hogy ő is a 17-es mezszámot fogja viselni, de még fontosabb, hogy ezt a Vörös Ördögök kötelékében tudja megtenni."
"Minden jót kívánok neki."
"Aki egyszer Vörös Ördög, mindig az marad!"

Santosnak lesz egyébként honfitársa a csapat jelenlegi öltözőjében is, amint Matheus Cunha visszatér a világbajnokságot követő szabadságáról.
"Igen, én már játszottam együtt Matheus Cunhaval a válogatottban" - mondta Santos.
"Ismerem Masont [Mount] is [a Chelsea-ből]. Bruno Fernandessel pedig a legutolsó egymás elleni meccsünkön mezt is cseréltünk."
"Nagy izgatottsággal tölt el, hogy ezekkel a srácokkal játszhatok mostantól egy csapatban. Rengeteget tanulhatok Brunotól és a többi csapattárstól."
"Izgalmasnak ígérkezik, hogy olyanok mellett játszhatok, mint Bruno, Matheus, Kobbie [Mainoo], Amad, Diogo [Dalot], Harry [Maguire] és a többiek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Leeds United vs Manchester United
Premier League 7. fordulóElland Road
2026-10-18 15:00
Bajnokok Ligája ligaszakasz 2. mérkőzés
Riyadh Air Metropolitano
2026-10-13 21:00
2026-10-10 18:30
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 6 | 16 | 5 | +11 | 18 |
| 2 | Arsenal | 6 | 10 | 5 | +5 | 15 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 6 | 18 | 5 | +13 | 13 |
| 4 | Brentford | 6 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 5 | Everton | 6 | 8 | 5 | +3 | 10 |
| 6 | Chelsea | 6 | 15 | 13 | +2 | 10 |
| 7 | Leeds United | 6 | 8 | 5 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 6 | 8 | 6 | +2 | 9 |
| 9 | Liverpool | 6 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 10 | Ipswich Town | 6 | 9 | 12 | -3 | 9 |
| 11 | Newcastle | 6 | 10 | 13 | -3 | 8 |
| 12 | Crystal Palace | 6 | 9 | 12 | -3 | 7 |
| 13 | Manchester United | 6 | 9 | 9 | 0 | 6 |
| 14 | Coventry City | 6 | 5 | 11 | -6 | 6 |
| 15 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 8 | -3 | 5 |
| 16 | Aston Villa | 6 | 6 | 11 | -5 | 5 |
| 17 | Sunderland | 6 | 6 | 12 | -6 | 4 |
| 18 | Bournemouth | 6 | 7 | 13 | -6 | 3 |
| 19 | Tottenham | 6 | 3 | 9 | -6 | 3 |
| 20 | Fulham | 6 | 6 | 10 | -4 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Leeds - Manchester United
Premier League, 7. forduló