Carrick reakciója az Atletico elleni vereségre

Michael Carrick szerint a kedd esti, Atletico Madrid ellen vereséggel végződött mérkőzést meg is nyerhette volna a Manchester United.


Belerázódtunk a meccsbe

"Ez egy olyan hely, ahol nagyon nehéz játszani, azzal pedig, ahogyan kezdtük a mérkőzést, még nehezebb helyzetbe kerültünk, de úgy gondolom, hogy aztán belerázódtunk a meccsbe. Volt négy nagy lehetőségünk, helyzetünk, amelyek után akár másként is alakulhatott volna ez a meccs. Ők egy nagyon jó ellenfél voltak, nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem. Azt gondolom, hogy az első félidőt nem sikerült igazán jól befejeznünk, de utána a második játékrészt sikerült egy kicsit jobban kezdenünk és átvenni egy kicsit a kontrollt anélkül, hogy igazán veszélyesek tudtunk volna lenni. Aztán ott volt Bruno esélye, ami egy újabb jó lehetőség volt, majd jött a piros lap. Az nagyon ellenünk fordította a dolgokat, ami nagyon megnehezítette az életünket. Vegyes érzéseink vannak, annak tudatában is, hogy itt nehéz játszani. Ők pontosan azt hozták, amit ismerünk róluk, tudtuk ezt és készültünk rá. Amiatt viszont csalódottak vagyunk, hogy a helyzeteinkből nem tudtunk több gólt szerezni."

 

Rengeteg pozitívum a teljesítményünkben

"Valószínűleg nem sok csapat lett volna képes arra, hogy ennyi helyzete legyen idegenben az Atleti ellen, szóval ma sok jó dolgot csináltunk. A mérkőzés nagyon szoros volt és kiegyensúlyozott, leszámítva az első percet, amely során gólt kaptunk - ami persze nagyon nagyot nyom a latban - de ezen kívül mi végig meccsben voltunk a második félidőben és azt gondoltam, hogy ez egy nagyon nagy befejezés volt tőlünk."

 

 

Nyerhető mérkőzés volt

"Egy kicsit mást próbáltunk meg játszani [taktikailag]. Úgy gondolom, hogy labdabirtoklásban és labdakihozatalban - amelyekből sok helyzetet dolgoztunk ki - időnként nagyon jók voltunk. Védekezésben valószínűleg túlzottan engedtük nekik az oldal és ritmusváltásokat. Túl sokszor engedtük nekik, hogy áttereljék a játékot a másik oldalra, amelyből lépéshátrányba kerültünk időnként és így gyorsabb támadásokkal kellett megbirkóznunk. De a legtöbb esetben sikerült ezeket kezelnünk, Senne-nek nem volt annyira sok dolga végül ezekből. Úgy érezzük, hogy ez egy nyerhető mérkőzés volt számunkra, ez a legnagyobb dolog, hogy többet is kihozhattunk volna ebből és ki is kellett volna."

 

Készen fogunk állni a Leeds meccsre

"Nem látom, hogy probléma lenne az önbizalommal. Szerintem az, hogy idejöttünk és reagálni tudtunk [a Spurs ellen későn bekapott gólra] azzal, ahogyan járattuk a labdát, irányítás alatt tartottuk időnként az eseményeket, helyzeteket dolgoztunk ki, abból azt látom, hogy van önbizalmunk. Természetesen csalódottságot érzünk amiatt, hogy nem nyertünk, de micsoda mérkőzésre készülhetünk vasárnap. Az egy fantasztikus találkozó lesz számunkra, a klubnak, a történelem és a szurkolók miatt egyaránt. Nagyszerű összecsapásra van kilátás, mi pedig készen fogunk rá állni."

 

A fókusz továbbra is a mérkőzések megnyerésén

"Az biztos, hogy meg kell találnunk a módját végre [hogy győztes produkciókat tudjunk letenni az asztalra]. A mai egy ki-ki mérkőzés volt, ami nagyon más helyzet - a Bajnokok Ligájában, egy nagyon nehéz helyszínen. Ebből a szempontból a nagyobb kép más történetet mutat. Javítanunk kell bizonyos dolgokon, bizonyos dolgok tekintetében rendben vagyunk. De az biztos, hogy mérkőzéseket kell nyernünk." 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!