Beharangozó: Leeds - Manchester United

A Leeds ellen lépnek pályára a Vörös Ördögök a bajnokság 7. fordulójában.


Idegenbeli találkozón kellene a Manchester Unitednek javítani az elmúlt időszak kedvezőtlen eredményein, a Leeds ellen azonban ez kicsit sem lesz majd könnyű feladat, bár házigazdáink sem vitézkednek sokkal jobban a bajnoki versenyfutásban.

 

Hazai pályán a Leeds legutóbb 2002 szeptemberében tudta legyőzni a Vörös Ördögöket, az összképet nézve viszont nem kell Leeds győzelemhez ennyire a múltba utaznunk, mivel 2026 áprilisában, az Old Traffordon győzni tudtak Carrickék ellen 1-2-re.

 

Sajnos a United háza táján valami most nagyon nincs rendben. Minden sorozatot figyelembe véve a Vörös Ördögök 5 mérkőzés óta nyeretlenek, ráadásul ebből az 5 találkozóból 3-at elveszítettek. A bajnokságban 6 összecsapáson mindössze 6 pontot szereztek, ami a legrosszabb rajtjuk a Premier League történetében és minden sorozatot figyelembe véve az eddig lejátszott 9 mérkőzésükből csak 2 győzelmet tudnak felmutatni, ezek közül az egyiket a frissen feljutó Ipswich ellen, a másikat pedig a BL újonc Sabah ellenében. Ezek fényében érdeklődve és borzasztóan kíváncsian várjuk, hogy mire megyünk a Leeds ellenében.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Leeds: Joseph

 

United: Dorgu, Mazraoui, Sesko, Ugarte

 

 

Egymás elleni Premier League statisztika:

 

32 mérkőzés - 5 Leeds győzelem, 10 döntetlen, 17 United győzelem

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

Leeds: D, D, GY, D, V

 

United: GY, D, V, D, D

 

 

A két csapat legutóbbi öt egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

Leeds - United 1-1 (2026.01.04.)

Leeds - United 0-2 (2023.02.12.)

Leeds - United 2-4 (2022.02.20.)

Leeds - United 0-0 (2021.04.25.)

Leeds - United 0-1 (2003.10.18.)

 

 

A csapatok gólszerzői a bajnokságban:

 

Leeds: Calvert-Lewin 3 gól, Justin 1 gól, Bogle 1 gól, Okafor 1 gól, Stach 1 gól

 

United: Fernandes 3 gól, Mbeumo 3 gól, Cunha 1 gól, Sesko 1 gól

 

 

Premier League, 7. forduló

Leeds United - Manchester United

Elland Road, 2026.10.18. 15:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Darren England

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Leeds: Trafford - Justin - Elvedi - Muharemovic - Bogle - Tanaka - Stach - Ampadu - Gudmundsson - Okafor - Calvert-Lewin

 

United: Lammens - Dalot - Maguire - Martinez - Shaw - Tielemans - Mainoo - Diallo - Fernandes - Cunha - Mbeumo

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-1

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Leeds - Manchester United

Premier League, 7. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!