Leeds United 1-1 Manchester United
Bár vezetett, végül döntetlent ért el a United a Leeds otthonában.
Vasárnap délután az Elland Roadra látogattak a Vörös Ördögök, ahol két legendás rivális csapott össze angol bajnokin.
Mindkét csapat puhatolózva kezdte a párharcot, bár ez a puhatolózás olykor az ősi rivalizálásra jellemző kemény összecsapásokkal párosult.
Sajnos ez a meccs sem volt az, amelyen a manchesteri csapat ébredt hamarabb. A hazaiak többet próbáloztak az ellenfél térfelén, de az íveléseikkel sok veszélyt nem tudtak kialakítani.
Kezdtek durvulni a játékosok, a játékvezető elkezdte osztogatni a sárga lapokat.
A Leeds fölénye egyre nagyobb lett, a félidő felénél járva volt olyan időszak, mely során 81-19%-ban a hazaiaknál volt a játékszer. Ráadásul egy jobbról érkező szabadrúgás utáni fejesnél immár Lammens-nek is komolyabb feladatot kellett megoldani annak érdekében, hogy maradjon döntetlen az állás.
A 27. percben Tielemans beadására Mbeumo érkezett kiválóan, 10 méterről leadott fejese azonban centikkel elkerülte a bal alsó sarkot.
Szinte a semmiből szerzett vezetést a United! Tielemans kapott labdát a jobb szélen, nagyszerűen centerezett, érkezett a labdára Mbeumo, aki 8 méterről a kapuba lőtt, 1-0 a manchesterieknek!
Fél perccel később Tanaka próbálkozott egy lecsorgó labdát kapura lőni, de Lammens könnyedén szedte fel azt.
Nem ez volt a legélvezetesebb félidő, de legalább előnnyel vonulhattak az öltözőbe Fernandesék.
Fordulás után a Leeds magasabb fokozatra kapcsolt és leginkább a manchesteri térfélen folyt a játék. Nem is bírta sokáig Carrick csapata, az 51. percben egy szöglet után Calvert-Lewin vette le a labdát az ötösnél és onnan a kapuba lőtt, 1-1.
Baleba átlövéssel próbálkozott, de egy métert tévedett, ráadásul Trafford is rajta volt a lövésen.
A 65. percben Yoro beadását Fernandes vette át a tizenhatoson belül, lövése azonban elkerülte a kaput. Kezdett éledezni a manchesteri gárda is végre.
Fernandes ismét próbálkozott, de ez a lövése is gyengére sikerült, Trafford könnyen védett.
A 76. percben Dalot szerzett labdát saját tizenhatosnál, megindult a labdával, remekül indította Amadot, aki lövéssel próbálkozott, de blokkolták.
A hazaiak támadóereje sokat gyengült, alig jutottak el lövésig, bár ebben nagy szerepe volt Maguire-nek és Yoronak, akik nagyon jó mérközést játszottak ezúttal.
A 91. percben két hatalmas helyzet is adódott a Leeds előtt, mindkét esetben Mazraoui blokkolt 3 méterre a kaputól!
Azt mondják, idegenben jó az iksz, de azért a játék még mindig nagyon messze van attól, amit elvárnánk egy Manchester Unitedtől!
Premier League, 7. forduló
Leeds United 1-1 Manchester United
Elland Road
Vezette: Darren England
Leeds: Trafford - Justin, Elvedi, Muharemovic - Bogle, Ampadu, Tanaka(Longstaff 81.), Gudmundsson - Stach, Okafor(Nmecha 74.) - Calvert-Lewin
Nem használt cserék: Zetterer, Aaronson, Bahoya, Bard, Bijol, Gruev, Wilson
United: Lammens - Yoro, Maguire, Martinez(Mazraoui 46.), Dalot - Santos, Baleba(Mount 74.) - Fernandes, Tielemans(Cunha 84.), Diallo, Mbeumo
Nem használt cserék: Darlow, Amass, de Ligt, Lacey, Rashford, Zirkzee
Gólszerző: Calvert-Lewin 51' illetve Mbeumo 35'
Sárga lap: Gudmundsson, Ampadu illetve Fernandes, Santos
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!