Carrick reakciója az AS Roma legyőzésére

Michael Carrick az Old Trafford csodáját éltette, miután a Manchester United egy emlékezetes második félidei fordítással 3-2-re legyőzte az AS Roma-t a Bajnokok Ligájában.


Egy újabb emlékezetes este az Old Traffordon

"Ez egy jó este volt. Hatalmas elismerés a játékosoknak, a kezdőcsapat tagjainak, amiért megmutatták a karakterüket és a minőséget, amikor szükségünk volt rá és a szurkolóknak."

 

"Ez a hely csodálatos dolgokra képes. Varázserővel rendelkezik, erről pedig a félidőben is beszéltünk."

 

"Azt gondolom, hogy az első félidőben, azt követően, hogy túl könnyen ajándékoztuk gólokat az ellenfélnek, sikerült felvennünk a mérkőzés ritmusát. Beszéltünk róla a szünetben, hogy ez a hely miként képes megváltoztatni a körülményeket, akár egy pillanat alatt is. A fiúk igazán kihozták a maximumot a legkisebb lehetőségekből is és a végén fantasztikusak voltak."

 

Mi hangzott el a szünetben?

"Úgy éreztem, hogy egyre jobban kezdünk megérkezni a mérkőzésbe. Azt gondoltam, hogy már odaértünk a tizenhatosuk környékére, de a játékosoknál nem ezt éreztem ki, mert valószínűleg túl sok frusztrációt és csalódottságot hordoztak már magukban."

 

"Tudtam, hogy nagyon jó dolgokat tudtunk letenni az asztalra a mérkőzésen egy nagyon jó csapat ellen. Egy olyan csapat ellen, amely ember az ember ellen védekezik amennyire csak lehet, valószínűleg több kudarccal kecsegtet egy mérkőzés, mint sikerrel. De minden arról szólt, hogy maradjunk pozitívak, a fiúk pedig nagyon jól reagáltak a második félidőben."

 

Lehet ez egy fordulópont?

"Ez egy mérkőzés volt, szóval minden azon múlik, hogy mi történik legközelebb. Ki kell használnunk ezt a helyzetet."

 

"De ma este, a fiúk elképesztően sokat mutattak meg magukból. Sajnos nem sokkal azután, hogy kijöttünk a második félidőről, Carlos Balebat sérülés miatt le kellett cserélni, helyére pedig Youri [Tielemans] állt be, aki szerintem fantasztikus volt. Mindent megmutatott a személyiségéből és a karakteréből. Ő tapasztalt ahhoz, hogy egy ilyen meccsbe megfelelően be tudjon szállni."

 

"A fiúk csak sodródtak a lendülettel, amely érezhetően nagyon pozitív hatású volt rájuk. Jó volt újra ilyennek látni ezt a helyet."

 

 

Lacey hozzájárulása a győztesgólhoz

"Nagyon örülök Shea-nek, imádjuk tetőtől-talpig. Ő igazán tehetséges és nagyon eltökélt, hogy jól teljesítsen."

 

"A második félidőben Matheust középre vezényeltük és Bryan-t [Mbeumo] pedig kitettük a bal szélre, hogy jobb egyensúlyt biztosítsunk magunknak. A fiúk nagyon tisztelik Shea-t. Szenvedélyesen szeretne jól teljesíteni és a meccs végén még jobb oldali védőként is besegített, amivel kapcsolatban még viccelődtem is egy kicsit vele a lefújást követően."

 

"Ez mutatja, hogy milyen dolgokra képes ő és azt látni, hogy a fiatal játékosok így megragadják a kínálkozó alkalmukat, annál azt kell mondjam, nincsen jobb dolog."

 

Mit jelent ez a győzelem?

"Ez egy győzelem számunkra. Ez egy győzelem nekünk futball klubként, azért élünk, hogy láthassuk a szurkolókat boldogan haza menni, hogy olyan produkciókkal és estékkel rukkoljunk elő számukra, amelyek után energizálva, feltöltődve és úgy térhetnek vissza, hogy várják a hétvégi meccsünket."

 

Építkezés az eredményre

"Szerintem csapatként nagy lelkierőről tettünk tanúbizonyságot, hogy átveszeljük a kialakult helyzetet. Rengeteget tanulunk így egymásról. A játékosok sok mindent megtudhatnak ezáltal rólam, én pedig egyértelműen róluk is, a karakterükről, hogy mit jelent ez számukra és mit hajlandóak megtenni ezért."

 

"A mai este a jelen helyzetünkben rendben volt. Minden azon múlik, hogy mi történik legközelebb. A lehető legtöbbet kell kihoznunk belőle és előrébb lépnünk, de sokkal jobban érzem magamat bizonyos dolgok miatt a ma este után."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!