Válogatott Vörös Ördögök
Carrington sokkal nyugodtabb lesz a héten, hiszen sok játékos távozik válogatott kötelezettségek miatt.
Fabio Capello angol válogatottjába mindjárt öt United csillag is szerepel. Wayne Rooney, Chris Smalling, Phil Jones, Tom Cleverley és Ashley Young is tagja a három oroszlánosok keretének, de számos már nemzetiségû Vörös Ördög is szerepelni fog a nemzetközi szinten.
Darren Fletcher visszatér a skót válogatottba annak ellenére is, hogy csak tartalék mérkõzéseken szerepelt felépülése óta. Craig Levein csapata szombaton Csehország ellen lép pályára, míg Jonny Evans annak az észak-ír válogatottnak a tagja, mely azzal a Szerbiával játszik, amibõl sérülése miatt kimarad Nemanja Vidic.
Anders Lindegaard (Dánia), Patrice Evra (Franciaország), Nani (Portugália) és Mame Biram Diouf (Szenegál) is nemzetük válogatottjának tagjai, ahogyan Javier Hernandez annak a Mexikónak, amely Lengyelországgal és Chilével játszik barátságos mérkõzést Európában.

U21-es szinten most csak Ben Amos szerepel Stuart Pearce angol csapatában, mellette David de Gea (Spanyolország), Oliver Norwood (Észak-Írország) és Robbie Brady (Írország) várnak bevetésre.
U19-es szinten többen is szerepelnek az angol keretben - Sam Johnstone, Larnell Cole és Will Keane is Noel Blake angol válogatottjának a tagja. Alberto Massacci (Olaszország), Michael Keane, Sean McGinty (mindketten Írország), Tom Lawrence (Wales) és Luke McCullough (Észak-Írország) szintén meghívót kaptak a nemzeti csapatba.
Paul Pogba elõször játszhat a francia U19-es csapatban, míg Patrick McNair (Észak-Írország) és Mats Daehli (Norvégia) személyében szintén két olyan fiatal United játékost köszönthetünk, akik elhagyták Carringtont a nemzeti válogatottjaik miatt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló