Smalling marad a jobb bekk poszton
Sir Alex Ferguson jelezte, Chris Smalling továbbra is a számára idegen, jobb szélsõ védõ poszton kap szerepet, hiszen mind a Unitedben, mind a válogatottban remekül teljesített ott.
A Bolton elleni mérkõzés elõtt beszélve Sir Alex elmondta, a védõ magassága volt az egyik oka az átcsoportosításának.
"Rafael korai sérülése miatt kellett õt a jobb szélre tennünk" - kezdte Ferguson. "Amikor a City ellen játszottunk a Community Shielden, a csapat magasságát fontolóra kellett vegyük. Sem a középpályásaink, sem a csatárok nem igazán magasak, így ezt valahol ellensúlyozni kell az ellenfelekkel szemben. A Bolton egy másik példa erre. Chris magassága és levegõben ható képessége nagy bónuszt jelent számunkra."

Bár a menedzser is tudja, hogy Smalling igazi posztja a védelem közepén van elsõsorban, nagyon dícsérte õt és még egy harmadik posztot is megemlített vele kapcsolatban.
"Középhátvédként hoztuk ide õt. Az edzéseken megmutatta képességeit és sokoldalúságát, hiszen középpályán is játszik edzéseken. Nagyon sokoldalú játékos."
"Úgy gondolom eljön az idõ számára, amikor ismét középsõ védõt játszik majd, de amíg ilyen jól teljesít, nincs okunk változtatni. Jó védelmi stabilitást ad nekünk és a sebessége igazi bónusz számunkra, úgyhogy így folytatjuk."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló