Hancúroztak a csatárok a Reebokban
Wayne Rooney ismét mesterhármast szerzett, az idén elsõ kezdõ szereplését bemutató Javier Hernandez pedig két gólt ért el a Bolton Wanderers ellen válaszul a városi rivális City Wigan elleni 3-0-ás gyõzelmére.
"Mindig tudjuk, hogy Bolton nehéz hely. Szereztünk egy korai gólt, onnan pedig megindultunk" - mondta Rooney az ESPN-nek. "Szerencsére könnyebb gyõzelem volt, mint gondoltuk, de keményen megdolgoztunk érte."
"Irányítottuk a mérkõzést, úgy gondolom többet is szerezhettünk volna, de örülök, hogy ismét mesterhármast értem el. Elsõ meccs Chichával kezdõként és mindketten gólt szereztünk, ez nagyszerû."
Az angol csatár idei négy bajnoki során nyolc gólnál jár, kellemes formáját a folyamatos nyárnak tulajdonítja.

"Sok idõt tudtam pihenéssel tölteni, majd egy jó felkészülési idõszakot akartam magamnak, ami sikerült is. Sérülés is elkerült, ez segített a szezon kezdeténél."
Chicharito rá jellemzõ módon szerénykedett teljesítménye után és sokkal több dícséretben részesítette csatártársát.
"Ahogy mondani szoktam, legfontosabb az eredmény" - mondta a mexikói. "Három pontot szereztünk egy olyan nehéz csapat ellen, mint a Bolton, amiért elégedettek lehetünk. Úgy vélem, minden játékos képes Wayne Rooneyval játszani, aki igazán jól játszik. Tudjuk, hogy Wazza egy világklasszis játékos, aki mindent tud
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló