Gill: Nem lesznek újabb igazolások

A Manchester United ügyvezetõ-igazgatója, David Gill kizárta annak lehetõségét, hogy újabb igazolásokkal bõvüljön idén nyáron a klub kerete.


Sokan azt gondolják, hogy csak három játékossal erõsödött a Vörös Ördögök kerete 2010 nyarán, azonban Javier Hernandez, Chris Smalling és a nagy port kavaró Bebe mellett a belga Marnick Vermijl is Manchesterbe költözött.

 

 

 

 

Sir Alex Ferguson már korábban kijelentette, hogy elégedett jelenlegi csapatával és erre bizonyítékok lehetnek David Gill szavai is, aki szerint az együttes remek játékosokkal van felvértezve az elõttünk álló hosszúnak ígérkezõ idényre.

 

"Remélhetõleg megvan a megfelelõ mennyiségû játékosunk, hogy az idén is harcban legyünk minden fronton, mint az elmúlt években" - mondta Gill.

 

"Soha nem vettünk idõsebb sztárjátékosokat. Mi mindig a tehetségekbõl faragtunk világklasszisokat. Ezt tettük Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney, Nani és Anderson esetében is."

 

"Azt hiszem, Bebe is illeszkedni fog ebbe a sorba - úgyhogy a politikánk nem változott. Azonban azt nem zárhatjuk ki, hogy ha Sir Alex Ferguson úgy gondolja valakirõl, hogy sokra hivatott, akkor végére járunk az ügynek."


SkySports

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások