Leeds elleni kezdõn gondolkodik Fergie
Sir Alex Ferguson legnehezebb feladata a mai, Leeds elleni mérkõzés kezdõcsapatának kiválasztásakor a védelem összetételének megválasztása lesz.
Míg korábban jelezte szándékát, miszerint a középpályán és a támadósorban változások lesznek a rengeteg játékos miatt, addig a védelemben a sérülések és kölcsön adott játékosok miatt sokkal nehezebb lesz a megfelelõ hátsó négyest felállítani.
"A terület, ami miatt aggódom, az a hátsó négyest érinti, hiszen Vidic és Rafael még sérültek. Nem igazán vagyok jó helyzetben védõ téren és akik segíthettek volna ezen, õket kölcsönadtuk. De ez is része ennek és remélem sikerül a legjobb csapatot pályára küldenem" - mondta Ferguson az MUTV-nek.

Sir Alex elmondta, a csapatban tapasztalt játékosok is helyet kapnak majd, annak ellenére is, hogy vannak lehetséges debütáló játékosok a keretben, mint Paul Pogba vagy Ezekiel Fryers, ám vannak olyanok is - Mame Diouf, Macheda, Berbatov, Owen, Fabio - akiknek szükségük van mérkõzésre.
A Fõnök reméli, a pályára lépõ játékosok követik elõdeiket és megbírkóznak a kihívást jelentõ környezettel a jó eredmény megszerzése érdekében.
"A Leeds hihetelenül szenvedélyes szurkolótábort tudhat majd maga mögött. A légkör akár megfélemlítõ is lehet, de az évek során jól kezeltük ezt. Mindig emlékezni fogok az 1991/92-es idényre, amikor tizenhét napon belül háromszor játszottunk az Elland Roadon. Megvertük õket 1-0-ra az FA kupában, majd 3-1-re a Ligakupában, de csak döntetlent értünk el azon a meccsen, amit a leginkább meg akartunk nyerni - a bajnokin."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló