Evans érettebb játékosnak gondolja magát
Jonny Evans bevallja, idõsebb játékosnak érzi magát, mikor Chris Smallinggal és Phil Jonesszal játszik együtt.
A hátvéd kiváló formában volt, mielõtt boka sérülést szenvedett volna, amiért a Stoke és a Basel elleni mérkõzéseket is ki kellett hagynia.
"Úgy hiszem, még mindig a fiatalok közé sorolnak engem, de kicsit több tapasztalattal rendelkezem már" - mondta Evans a United Review-nek. "Amikor pályán vagyok, megpróbálok minél többet segíteni az új társaknak."
"Ez a negyedik szezonom a klubnál azóta, hogy kölcsönben a Sunderlandnél voltam és úgy érzem, vannak olyan tanácsaim, amiket meg kell próbálnom átadni a fiatalabb játékosoknak. Nem tudok csak egyszerûen hátra dõlni, azt hiszem elég ideje vagyok már itt, hogy túllépjek ezen a ponton."

Evans örül, hogy harcolhat a helyéért, bár szívesebben kimaradna a reflektorfénybõl.
"Mindig éles csata van a helyekért és Phil Jones érkezésével sem gondoltam másként" - folytatta az észak-ír védõ.
"Leszegett fejjel, keményen kellett dolgoznom."
"Sosem akartam, hogy a figyelem középpontjában legyek. Ha tudom, hogy beleadtam 100%-ig mindent, akkor csak ez számít, semmi más. Nem igazán hallgatom meg mások véleményét arról, hogy éppen jól vagy rosszul teljesítettem. Természetesen csak egyetlen vélemény számít, a menedzseré."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |