Rio: A döntetlen igazságos volt
Rio Ferdinand szerint a Liverpool elleni 1-1 hûen tükrözi a mai játékot, hiszen szoros mérkõzést játszott a két csapat a Barclays Premier League-ben.
A Vörös Ördögök védõje szerint a Mersey-parton szerzett egy pontot ünnepelni kell, valamint nagyon élvezte, hogy ismét nagy meccs részese lehetett a több sérülést követõen.
"Boldog vagyok az egy ponttal" - mondta Ferdinand. "A vége felé több helyzetet is kialakítottak, de a második félidõben kontrolláltuk a játékot és néhányszor igazán jó focit is játszottunk. De a pálya utolsó harmadában nem a legjobb döntéseket hoztuk, pedig lehetett volna mág pár lehetõségünk. De figyelembe véve, min mentünk itt át az utóbbi években - három egymást követõ vereség az Anfielden - az egy pont jó eredménynek számít."

"Ezek azok a légkörök, amikben játszani akarsz. Ez az, amit szeretsz és élvezel. Korábban is mondtam, nincs jobb hely ennél ahhoz, hogy jöjjünk és jó eredményt érjünk el a United szurkolói számára. Nagyszerû, hogy ismét játszom. Élvezem a futballomat, minden nap edzek, mi mást kérhetnék."
A második félidõben Ferdinand egy pillanatra a középpontba került azok után, hogy szabálytalankodott Charlie Adam ellen, bár nem érezte jogosnak a döntést.
"Egy kis kontakt volt, de nem hiszem, hogy ennyi elég lenne ahhoz, hogy így elessen valaki. De ma így alakult. Megmutattuk azt a rugalmasságot, ami kell ahhoz, hogy harcolj és pontot szerezz olyan pályán, mint az Anfield."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |