Rooney téli szünetet szeretne
Wayne Rooney szeretné elérni a Premier Leaguenél, hogy a bajnokságban bevezessék a téli szünet intézményét, mert azzal az angol válogatott versenyképesebb lehetne.
A téli szünet bevezetésének gondolata idõrõl-idõre szárnyra kap a brit médiában, ugyanis a Háromoroszlánosok gyenge nemzetközi szereplését mindig azzal hozzák kapcsolatba, hogy a játékosok túl fáradtan, nem kipihenten érkeznek meg a nagy nemzetközi tornákra.
A fáradtság volt a kifogás az angol nemzeti tizenegy 2010-es világbajnoki leégésére is, amelyet azzal hoztak összefüggésbe, hogy Anglia legjobbjai teljesen kimerültek a hazai porond küzdelmeiben.
A szünet hatásainak tanulmányozására nem is kellene messze mennie a világ legnépszerûbb bajnokságának vezetõinek, ugyanis Olaszországban, Németországban, Spanyolországban és Franciaországban is tartanak kisebb pihenõt a téli idõszakban, hogy a csapatok újult erõvel vághassanak neki tavaszi hadjárataiknak.

Eddig a Premier League minden ilyen kezdeményezést csírájában elfolytott, azonban mostanra egyre erõsebb nyomás helyezõdik rájuk ahhoz, hogy esetleg tervbe vegyék a változtatást.
Emellett kardoskodna Wayne Rooney is, ugyanis a Manchester United támadója szerint a téli szünet megnövelné az angol válogatott esélyét, hogy sikeres legyen a jövõben.
"A téli szünet nem csak az angol válogatottat, de a Premier League klubokat is segítené" - válaszolt Rooney a Sunday Express kérdésére.
"Tavaly a szezon végére már mindannyian annyira elfáradtunk, hogy az utolsó mérkõzések intenzitása elmaradt a normálistól. Nagyon hosszú szezonon vannak már túl ilyenkorra a játékosok, hiszen folyamatosan a legmagasabb hõfokon égve kell teljesíteni hétrõl-hétre, egész évben."
"Az lenne a fair a játékosok felé, ha egy kicsit pihenhetnének."
Rooney szerint a legtöbbet az angol válogatott profitálhatná a nagy támogatottságú ötlet válósággá válásából, ugyanis a játékosok feltöltõdve a válogatottban is ugyanazt a teljesítményt nyújthatnák, mint klubcsapatukban.
"Nagyszerû, különösen egy csatár számára, hogy a mérkõzések kaputól-kapuig zajlanak, nincs megállás egy percre se. Azonban ez csak Angliában van így, csak itt ilyen gyors ez a játék."
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló