Játékosértékelés: Everton - Manchester United
Lássuk az Everton elleni mérkõzést a számok tükrében!

David de Gea: Hétköznapias feladatai voltak a védések területén, így magabiztos lehetett, ám Rodwell lövésénél hatalmasat hárított. 8

Phil Jones: Lehetetlent nem ismerõ becsúszásaival egy nagy megbízható jobb oldali bekkje volt a Unitednek védekezés területén. 7

Jonny Evans: Remekül kezdett, és úgy tûnt, hogy maga mögött hagyta a rangadón összeszedett piros lapját, azonban egy pillanatnyi kihagyása majdnem egyenlítést eredményezett az Evertonnak. 6

Nemanja Vidic: Uralta a légteret és nem ismert pardont, erre pedig nagyon is szüksége volt a csapatnak ezekben a körülményekben. 8

Patrice Evra: A Vörös Ördögök biztonsági játéka azt eredményezte, hogy szinte teljesen elvágta magát a támadójátéktól. Védekezésben viszont jobb volt, mint korábban. 6

Park Ji-Sung: Amire számítani lehetett a koreai középpályástól, azaz hogy keményen dolgozik azért, hogy nyomás alatt tartsák az Evertont, az megtörtént. 6

Darren Fletcher: Egyszerûen és megbízhatóan játszott, amellyel biztosítottta a középpálya biztosítását. 7

Tom Cleverley: Parádés passzal készítette elõ a gólpasszt, de sajnos sérülése miatt lekellett cserélni a második félidõben. 7

Danny Welbeck: Élénken kezdett a balszélen, és rengeteg problémát okozott a védõknek, de aztán beleszürkült a mezõnybe. 7

Javier Hernandez: Egyedüli ékként játszott, de egyetlen tiszta helyzetébõl gólt szerzett. 7

Wayne Rooney: Mélységi szerepkörben játszott, hogy biztosítsa a középpálya fölényét. 7
Cserék:

Nani (Cleverley helyére az 56. percben) Nem tett mély benyomást. 5

Dimitar Berbatov (Hernandez helyére a 66. percben): Nehezen lehet felidézni, mikor ért labdához. 5

Antonio Valencia (Welbeck helyére a 73. percben): Védekezésben sokat segített. 6
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló