Fergie: Rionak át kell szabnia a játékát
Szerda este Rio Ferdinand váltja majd az eltiltott Nemanja Vidicet a United védelmében. A 32 éves védõ játékstílusának változása épp folyamatban van.
A klasszis védõ, a 30 milliós leedsi igazolás azzal szembesült, hogy Jonny Evans, Chris Smalling és Phil Jones is a helyére pályázik, ám számos alkalommal bebizonyosodott, hogy tapasztalata elengedhetetlen a csapat számára.
"A minap egyszerûen magyaráztam Rionak - van két fiatal belsõ védõnk, így boldog vagyok, hogy négyen vannak és remélem, hogy sokáig meg tudom tartani négyüket" - mondta Ferguson a keddi sajtótéjákoztató során.
"Rio lassan 33 lesz és nyílvánvalóan elvesztette azt a sebeségét, mely 5 éve volt neki, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudná átalakítani játékát akkor, amikor nem a sebességre épül egy összecsapás. Mindannyian szembe kerülünk karrierünk döntõ pillanatában ezzel, hogy realizálódik bennünk, változtatnunk kell játékunkon. Én is megtettem, amikor már nem voltam annyira éles, változtattam. Rio is ezt teszi és nem lesz vele gond."
A fõnök csodálja Ferdinandot, akirõl úgy véli, még rengeteg tartaléka maradt arra, hogy a legmagasabb szinten játszhasson.
"Nem hiszem, hogy felmerül bármi probléma is" - folytatta Ferguson. "Nyolc éve alatt állandóan jól teljesített, elsõ osztályú védõként teljesen csodálatosan játszott. Egy kicsit át fogja rendezni a játékát, de nem drasztikusan. Még mindig az ország egyik legjobb labdarúgója, jelenléte hatalmas, remekül szerel és fejjel igazán nagyszerû."
"Talán sikerül megvalósítania azt, hogy olyan legyen, mint 2-3 éve. Változni fog, nem lesz vele progléma és nagy része lesz a csapatnak."
Ferdinand a jövõ héten lesz 33 éves, aki az Everton ellen a padon ült a City elleni kudarcot követõen, ám az Otelul ellen ismét a csapat segítségére lehet a védelem megszervezését illetõen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |