Owen hat hétre dõlt ki
Michael Owen legalább karácsonyig a partvonal mellé szorul combsérülésének okán, melyet még a United legutóbbi hazai gyõzelme során az Otelul Galati ellen szenvedett el.
A Vörös Ördögök hetes számú játékosa mindössze tíz percet játszott a román csapat ellen, miután a bal combja meghúzódott a United vezetõ gólja elõtti pillanatban, ahol Owen a középre tekerõ Phil Jones labdájára indult a rövid irányába és próbált belepiszkálni a labdába, melynek következtében történt a sérülés. Amíg Owen nem tudott labdábaérni, megzavarta mozgásával a védõket, akik így elmozdultak helyeikrõl és - ahogy Sir Alex Ferguson is fogalmazott a mérkõzést követõen -, "elõkészítette a gólt" Antonio Valenciának, aki a védõk mögül berobbanva az üres kapuba lõtte a játékszert.
A "Fõnök" kezdetben reményteljes volt, hogy Owen sérülése nem súlyos, azonban a klub egy szóvivõje a mai nap folyamán így nyilatkozott a ManUtd.com-nak: "Michaelnek combizom sérülése van és körülbelül hat hétig harcképtelen lesz."
A jelenlegi prognózis azt jelenti, hogy a csatár a karácsony napján játszott, úgynevezett "Boxing Day" mérkõzésen léphet legkorábban pályára, amikor a United a Wigan együttesét fogadja majd az Old Traffordon. A Vörös Ördögök ezt követõen Szilveszter napján szintén hazai pályán játszanak a Blackburn vendéglátójaként, majd ezt követõen elsõ 2012-es mérkõzésükün, január 4-én, szerdán szerepelhetnek a Newcastle otthonában.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |