Park felkészült a tesztre
Ji-sung Park arra számít, hogy a Benfica nehéz ellenfele lesz ma este a Manchester Unitednek.
A lisszaboni klub ebben a szezonban még nem szenvedett el egyetlen vereséget sem és jól teljesítettek a két csapat portugáliai döntetlenjén is, a C-csoport nyitótalálkozóján. Miután a Vörös Ördögök oda-vissza legyõzték legutóbbi két találkozójuk során a román Otelul Galatit, most eljött az alkalom, hogy Benfica adta kihívással nézzenek szembe.
"Nagyon várom már, mert a Bajnokok Ligája csoportkörének elején nem tudtunk mindig három pontot szerezni" - mondta a dél-koreai középpályás. "De az Otelul Galati ellen gyõztes formába kerültünk, amit most meg kell tartani."
"A Benfica egy jó csapat - nem egyénekre alapoznak, hanem csapatként játszanak nagyon jól, így az összes játékosukra figyelnünk kell. Nem nagyon ismerjük a játékosaikat, mert csak egyszer találkoztunk velük a BL-ben, de tudjuk, mit játszanak, mert játszottunk már velük Portugáliában. Akkor nem tudtunk gyõzni, de most az Old Traffordon leszünk, szóval reméljük, hogy jól játszunk, jó eredményt érünk el és továbblépünk a Bajnokok Ligájában."
Park elégedett, hogy ismét rendszeres tagja a kezdõ csapatnak, de elmondta, mindig javulni akar.
"Elégedett vagyok, de igyekszem mindig javulni, jobbá válni, mint tegnap" - folytatta Ji. "Próbálok folyamatosan javulni és gyõzelemhez segíteni a csapatot. Nagyon jól érzem magam és még nagyon hosszú szezon van elõttünk, így remélem nem sérülök meg és folyamatosan gyõzelemhez segythetem a csapatot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló