Valencia szívébe zárta a Wigant
Antonio Valencia elárulta, a Wigan Athletic, amely a Boxing Dayen rendezett fordulóban lesz majd a Manchester United ellenfele, szívéhez közel álló klub maradt.
Az ecuadori szélsõ 2009 nyarán hagyta el a DW Stadiumot, hogy pályafutását az Old Traffordon folytassa, azonban fél szemmel még figyeli a Latics eredményeit, akiknek Angliába költözését köszönheti, miután megszerezték a spanyol Villarrealtól.
"Õk mindig is különös helyet fognak elfoglalni a szívemben" - kezdte Antonio a United Reviewnak.
"Külföldrõl érkeztem hozzájuk, és már az elsõ naptók kezdve úgy kezeltek, mint a családjuk egyik tagját."
"A játékosok nagyon különös elegye alakult ott ki az eltelt évek során, és nagyszerû volt, hogy ennek részese lehettem. Csak hálával és számos fantasztikus emlékkel tudok az ott eltöltött idõszakomra gondolni. Még mindig gyakran beszélek Maynor Figueroaval, aki nagyon közeli barátom."
"Még mindig figyelem az eredményeiket. Jelen pillanatban azt tudom róluk, hogy nincsenek kint a veszélyzónából, de nagyon keményen dolgoznak és korábban sikerült néhány parádés eredményt elérniük. Reménykedjünk, hogy most már elindulnak felfelé, és sikerül akár a 9-10. helyig felkapaszkodniuk."
Hiába a fantasztikus emlékek, legutóbbi, 2010-ben játszott mérkõzésükön Antonio Valencia gólt szerzett egykori kenyéradója ellen, azonban õ is tudja, hogy ezúttal sincs helye érzelmeknek, miután a United szeretné megvédeni bajnoki címét a Premier Leagueben.
"Természetesen nem" - tette hozzá a középpályás.
"Profik vagyunk, és tudjuk, hogy minden érzelmet magunk mögött kell hagynunk, miután csak a gyõzelem számít. Az a legfontosabb, hogy a United folytassa a pontok gyüjtögetését és kihasználni minden adandó lehetõséget."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ