Carricket nem érdeklik a kritikák
Michael Carrick szerint a Manchester Unitednél rendelkeznek azzal a képességgel, amely ahhoz kell, hogy megbirkózzanak minden olyan kritikával, amely az Old Trafford felé irányul.
A Vörös Ördögöket októberben földbe döngölte a városi rivális Manchester City, amely késõbb megfejelt a csapat a Ligakupából, illetve a Bajnokok Ligájából való kieséssel, így nem is lehet nagyon csodálkozni rajta, hogy azonnal széleskörû kritikákkal illették a bajnoki címvédõ formáját.
Azonban mostanra a United ugyanannyi pontszámmal áll, mint Roberto Mancini listavezetõ legénysége a Premier Leagueben, és Carrick kijelentette, hogy konkrét elképzeléseik vannak a klub bajnoki címvédésével kapcsolatban.
"Csak kritizáljanak tovább, nem bánjuk! Amióta itt játszom, minden évben van olyan szakasz, amikor ez eljön, és többé-kevésbé mindig jó szezonjaink voltak" - mondta mosolyogva a Sky Sports Newsnak a 30 éves középpályás.
"Továbbra is azt fogjuk csinálni, amit eddig. Tudjuk, hogy milyen potenciál van itt a csapatban, és hogy a szezon késõbbi szakaszában milyen jól szoktunk játszani, és ha ugyanilyen jól csináljuk a dolgunkat, mint eddig, akkor az remélhetõleg elégnek fog bizonyulni."

Amellett, hogy sikerült beérni a 45 pontos városi rivális City-t, a Manchester United egymás követõ két 5-0-s gyõzelme a Fulham és a Wigan ellen alaposan csökkentette a városi rivális gólarányában meglévõ elõnyét, amely mostanra csak öt egységnyi különbséget mutat a Kékek javára.
"Ez járt a fejünkben a Wigan elleni mérkõzés félidejében" - tette hozzá Carrick.
"Tovább akartunk menetelni, nem akartunk kiengedni, ahogy néha elõ szokott fordulni, amikor egy csapat visszaáll egy 10 emberrel küzdõ ellenféllel szemben."
"Nagyon más mérkõzés volt a második félidõben, ahol mi csak hajtottunk tovább, és ennek meg is lett az eredménye, és természetesen nagyon örültünk az 5-0-s sikernek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |