Sir Alex Ferguson a Rooney-ügyrõl

Sir Alex Ferguson kedden exkluzív interjút adott a klub hivatalos TV-csatornájának, a MUTV-nek, hogy tisztázza a Wayne Rooney körüli helyzetet, miután az elmúlt napokban heves médiafigyelem követi a United csatárának jövõjét.


Azok után, hogy mi mindent lehetett hallani és olvasni, érdekes meghallgatni az Ön álláspontját. Kezdjük azzal, ahonnan az egész ügy indult, azaz, hogy Wayne Rooney sérült volt-e?

 

Igen, sérült volt. Elküldtük kivizsgálásra, és amikor már képes volt edzeni, akkor is felfedezhetõek voltak a sérülésének nyomai. De akkor miért mondta azt, hogy nem volt sérült, kérdezheti magát mindenki. Ez nagy csalódottság. Amikor eljött a Sunderland elleni bajnoki, úgy éreztem, ki kell hagynom, hogy megfelelõ idõt adjak arra, hogy felépülhessen, és egészséges legyen az angol válogatott meccsére. Úgy gondoltam, ha elmegy az angol válogatotthoz, és játszik a Wembleyben, akkor jobb formában tér vissza hozzánk. Ez volt a megérzésem, az ötletem, hogy elindítsuk a felfelé vezetõ úton. Azt akartam, hogy egy kicsit pihenjen, utána pedig ha újult erõvel edzésbe áll, akkor megfelelõ erõnléti állapotba kerül. Szerettem volna, ha már nem lett volna semmi nyoma a bokaproblémájának és játszhat az angol válogatottban. Úgyhogy nincs ötletem, hogy miért tálalt ki a médiának, és mondta azt, hogy nem volt sérült.

 

Összevesztek?
 

Nem volt egyáltalán vitánk, még egy kicsi se. Azt hiszem, meg kell értenie mindenkinek, hogy az ilyen szituációknak, amikor egy ember el akarja hagyni a klubot, milyen a metodikája. A legkönnyebb azt mondani, hogy összeveszett a menedzserével. Szerintem ez áll a háttérben.

 

 

Most már tudjuk, hogy nem akarja aláírni új szerzõdését. Mi történt a szerzõdéshosszabbítási tárgyalások során?

 

Igen, ez igaz. David (Gill), a nyár korai szakaszában tárgyalást kezdeményezett az ügynökével. Aztán ezt folytatták a világbajnokságot követõen. Augusztus 14-én éppen az irodámban voltam, amikor David felhívott engem, hogy hívást kapott az ügynöktõl, aki azt mondta, hogy Wayne nem fog új szerzõdést aláírni. Ezután David átjött hozzám. Azt mondta, nem hiszi el, és én se tudtam. Teljesen megdöbbentem, nem értettem az egészet, mert pár hónappal korábban, még azt mondta, a világ legnagyszerûbb klubjánál játszik, és egész életében itt akar játszani. Nem tudjuk, mi változhatott meg a fejében. Davidet és engem is sokkolt ez a hír.

 

Volt egy találkozóm vele, de hajthatatlannak tûnt annak kapcsán, amit az ügynöke mondott. Távozni akart. Azt mondtam neki, ’Csak egy dologra emlékezz: tisztelt ezt a klubot.’ Nem akarok semmi mást tõled, csak hogy tiszteld a klubodat. Amit mostanság látunk a médiában, az nagyon csalódottá tesz, mert minden megtettünk, amit lehetett, Wayne Rooneyért, attól a perctõl kezdve, hogy a klubhoz került. Mindig ott álltunk mellette, mint egy mentsvár a viharos idõszakokban. Bármikor bajba került, mi tanácsokkal láttuk el – még arra is fel voltam készülve, hogy pénzügyi tanácsokkal kell majd ellátnom. Azonban ezt bármelyik játékosodért megteszed, nem csak Wayne Rooneyért. Ez a Manchester United. Ez az a klub, amely a története és tradíciói a menedzser és a játékosok közti lojalitáson és bizalmon alapszik. Ez egészen Sir Matt Busby idejéig visszamegy. Onnantól kezdve errõl szól itt minden nap. Wayne ennek a segítségnek haszonélvezõje volt, csak úgy, mint Ryan Giggs, Paul Scholes és az összes többi játékosunk. Ez az, amiért itt vagyunk.

 

Nem vesztünk össze. Ez az, amiért tisztáznunk kell a helyzetet a szurkolóink elõtt. Mert amit láttunk szombaton, az elfogadhatatlan volt. Amikor 2-2-re álltunk, és a szurkolók elkezdték éltetni Wayne Rooneyt, az nagy nyomást helyezett a játékosok vállára, ez pedig nem volt jó hatással a csapatra. Úgyhogy most a legfontosabb feladatunk, hogy tisztázzuk a körülményeket, és ezt meg is fogjuk tenni. Egyelõre jelen pillanatban semmilyen ajánlat nem érkezett még Wayneért, mert egyelõre még nincsenek felkészülve erre. De a Manchester United részérõl mindig lesz egy ajánlat a játékos számára. Ezt továbbra is tartjuk.

 

 

Tudjuk, hogy játékosként Wayne mire képes, jelen pillanatban személy szerint csalódottságot érez?

 

Igen, csalódott vagyok, nagyon csalódott, nem tudom elhinni. Amikor a Manchester Unitedet irányítod, mindig van olyan dolog, amivel meg kell birkóznod. Ilyen helyzetekkel az elmúlt évek során számtalanszor szembe kerültünk. Sokszor kellett csalódnunk, amikor a mai korok futballistáival kellett egyezkednünk. Nem olyan könnyû manapság, mint sok-sok évvel ezelõtt, amikor azért egyezkedtetek egy játékossal, mert a játékosnak éreznie kellett a bizalmat a menedzser irányából, akinek a kezei alatt játszott. És menedzserként, a játékos szüleivel is sokkalta több kapcsolatunk volt. Tegnap azt mondtam Edwinnak, aki szombaton hibázott, ’Nos, hogy érzed magad?’. Azt mondta, az elsõ telefonhívást az apjától kapta. Azt mondta, ’Nos, hallgass rá, mert õ az, akire mindig figyelned kell.’ De ezek az idõk már elmúltak. Manapság már ügynökökkel kell egyezkednünk, akik a játékosok zsebébõl élnek. Egy egészen más világban élünk már, ahol más úton kell érvényesülnünk. Ez sajnálatos, de sajnos meg kell birkóznunk az ilyen dolgokkal.

 

Milyen üzenetet küldene a szurkolóknak?

 

Az üzenet az, hogy meg kell bízniuk a Manchester Unitedben. Ha megnézik a klubunk történelmét, az elmúlt 50 évet, láthatják azt, hogy mennyi trófeát nyertünk, mennyi dicsõséget szereztünk a klubnak, milyen ismertségre tettünk szert, milyen tisztelet övez minket a világ minden táján, és az, hogy mennyire elismerésben részesültünk. Több játékost adtunk a profi futballnak Angliában, mint bármelyik brit klub. Fantasztikus történelmünk van, és erre mindig emlékeznie kell mindenkinek. Vannak hullámvölgyek, amikor nem jön össze minden. Például az elõzõ évben történelmet írhattunk volna azzal, hogy sorozatban negyedszerre is bajnokok leszünk. Ez még senkinek se sikerült korábban. De egy ponttal lemaradtunk róla. Ez nem azt mutatja, hogy ez a csapat elindult volna a mélybe, vagy ilyesmi. Ez mindig azt mutatja, hogy van még lehetõség arra, hogy elõrébb lépjünk. Nagy kihívás. De ez a Manchester United. Nem lehet folyamatosan mindent megnyerni évrõl-évre. De ha vannak kisebb problémák, akkor megvan hozzá a tudásunk és az a gárdánk, aki képes kezelni a kialakult helyzetet, és visszaállít minket a rendes kerékvágásba. Meg kell birkóznunk a szombati csalódottságunkkal és most ezzel az üggyel is.

 

Nyitva áll még az ajtó, ha Wayne meggondolná magát?

Természetesen. David olyan ajánlatot akart ajánlani neki, amik a lehetõ legjobb lett volna az országban. Ismerjük, és tudjuk, hogy milyen nagy erõsségünk, ezért is kezdõdtek meg a tárgyalások már a nyár elején, két évvel a szerzõdése lejárta elõtt. Hosszabbítani akartunk, és ezzel a játékos maga is így volt. Azt mondta, egész életében itt akar játszani. Mi, a klub, amit szeretett, pedig honorálni akartuk, Waynenek ezt a kinyilatkozatását. Úgyhogy David elõkészítette a szerzõdéstervezetet, egyetértésben a tulajdonosainkkal, hogy Waynenek a lehetõ legjobb szerzõdést kínáljuk, amit ebben az országban lehetséges.

 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!