Clev sérülése nem komoly
Tom Cleverley már a jövõ heti, Athletic Bilbao elleni Európa-liga mérkõzésen visszatérhet, miután a vizsgálatok kimutatták, boka sérülése nem komoly.
A 22 éves középpályás az Ajax elleni EL meccsen kapott egy rúgást bokájára. A sérülés miatt a United akadémiájából kikerülõ játékos kénytelen volt kihagyni a Norwich elleni bajnoki mérkõzést, valamint az angol válogatott szerdai, Hollandia elleni barátságos találkozójára sem került bevethetõ állapotba.
Cleverley debütáló szezonját a Unitedben és az angol válogatottban már nem elõször hátráltatta sérülés. Ugyanis az Ajax elleni hazai vereség során összeszedett sérülése nem az elsõ volt idén. Csupán két mérkõzésen játszott azóta, hogy tavaly októberi bokaszalag sérülésébõl felépült, ám a mostani kihagyás nem lesz hosszadalmas.
A Vörös Ördögök így elküldték Tomot kivizsgálásokra, melyek kimutatták, csak egy kisebb bevérzésrõl van szó.
Várhatóan a hét második felében térhet vissza a teljesértékû edzéshez, addig konditeremben dolgozik, ezért minden bizonnyal a Tottenham elleni, White Hart Lanen lejátszandó bajnokira még nem áll Sir Alex Ferguson rendelkezésére, de az Old Traffordon már alkalmas lehet a játékra a jövõ heti, Athletic Bilbao elleni Európa-liga találkozón.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló