Smalling tiszteli Hodgsont
A Manchester United védõje, Chris Smalling exkluzív interjúban beszélt a West Brom elleni találkozó elõtt, melyre remélhetõleg bevethetõ állapotban lesz a fiatal játékos.
Egyes szurkolók szerint a kemény meccseken már túl van a csapat. De a West Brom tavaly sem állt kötélnek az OT-n.
Nem, határozottan nem. Õk voltak az a csapat, amely a tavalyi, hazai mutatónkba kicsit belepiszkítottak. Ismerem Roy Hodgsont, mióta oda került, jól dolgoznak. Ebben a bajnokságban nincs könnyû mérkõzés. Gyakran megesik, hogy a leírt csapat kifut a pályára és valami különlegeset tesz, mint a West Brom is tette legutóbb azzal, hogy legyõzte a Chelsea-t, elõször a Premier League történelmében. Ez egy újabb nagy teszt lesz számunkra és továbbra is nyomást próbálunk gyakoroloni a Cityre.
A Fulhamnél Roy Hidgson volt a menedzsered. Milyen fõnök volt õ?
Nagyon aprólékos. Rengeteg olyan összejövetelünk volt a Fulhamnél, amikor videó elemzéseket csináltunk és nagyon sokat dolgoztunk a csapat alakzatán is. Gondoskodott arról, hogy mindenki tudja a dolgát. Úgy tûnik, ez a megközelítés a West Bromnál is mûködik, nagyon örülök, hogy jól csinálja.
Meg tudja tenni azt a West Brommal, amit a Fulhammel, hogy Európáig vezeti a csapatot?
Igen, ez benne lehet. Sok olyan Premier League csapat van, amelyek egyre erõsebbek és olyan játékosokat vonzanak, akik segíthetnek abban, hogy kijussanak Európába. Ez egy lehetõség lehet számukra.
A játékosok nem érzik önelégültnek magukat itt a véghajrában?
Nem, nem vagyunk azok. Biztosra kell mennünk, hogy megnyerjük a meccseinket és hogy a végjátékban néhány gólt is szerezzünk még. Már csak 11 mérkõzés van, mindegyik olyan lesz, mint egy kupadöntõ. Mindegyiket határozottan így fogjuk kezelni.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló