Ferguson: Nagy ambíciónk vannak mindig

Sir Alex Ferguson összegyûjtötte gondolatait regnálása óta a klub egyik legdrámaiabb, és egyben leginkább csalódást keltõ hete után.


„A sikere elérése egyik futball klubnál sem biztosított, például én mindig négy éves ciklusokban gondolkozok, mert szerintem így lehet a legnagyobb sikereket elérni. Nagyon kevés csapat tud rövidebb idõ alatt sikereket elérni, mint a négy éves periódus. Az elõzõ szezonban nekünk majdnem sikerült, csak egy pontra voltunk attól, hogy sorozatban negyedszer is bajnokok legyünk.”

 

„Felismertük, hogy ha folyamatosan a legnagyobb trófeáékért akarunk harcolni, akkor áldoznunk kell a fiatalokra, és õket is folyamatosan kell beépítenünk, mint ahogy tettük az elmúlt három-négy évben. Néhány évvel ezelõtt mi is elgondolkoztunk azon, hogy Giggs, Scholes és Neville se lesz velünk örökké, és a mi politikánk az, hogy a játékosokat a klubunk nevelje ki. Volt egy játékosunk, aki egyszer azt mondta nekem, hogy Rooney és Ronaldo nem elég jók. Elhiszik ezt? Pontosan azt mondta, hogy õk nem elég jó, és õ nem tud addig várni, míg azok lesznek. Ez a történet is megmutatja, hogy nem mindenki ismeri fel a mélyen rejlõ potenciált – az emberek ezt nem ismerik fel, én azonban tudom, hogy mit lehet ebbõl kihozni, és tudom, hogy miként bízhatok ezekben a játékosokban – a fiatalok meglepetést okoznak, ha lehetõséget adsz nekik. És ez a klub errõl szól. Úgyhogy, amikor azt látják, hogy a Manchester Unitedben sok a fiatal játékos, akkor nem úgy gondolkoznak, hogy mi lesz a Manchester United három év múlva.”

 

„Fogunk játékosokat vásárolni, amint eljön a megfelelõ idõ. Ez a nyár nem volt a legalkalmasabb, ahogy már többször elmondtam; nem volt megfelelõ érték a piacon. Volt egy játékos, akit szerettünk volna megszerezni, de másik klubot válaszott. Azt se gondoltam, hogy akár Angliába szerzõdne. Néhány játékos soha nem akarja elhagyni szülõhazáját, ez tény, sokan boldogok a saját hazájukban. Azonban vannak, akik boldogan váltanak és a Manchester United mindig is nagy vonzerõt jelentett bármely játékos számára. Azonban ha nem hajlandóak erre a váltásra, akkor felejtsük is el.”

 

 

„A jövõ tekintetében a Manchester United sok mindenben elõnyt élvez – a történelem, és az emberek tisztelete – ha elmondanám, hogy hány ügynök telefonja csörög a titkárnõmnél minden héten a játékosaim iránt, akik imádnak a klubnál játszani, akkor mindenki elképedne. Ez azért van, mert a klubnak fantasztikus hírneve van és mindenki nagyon tiszteli.”

 

„Ahogy mondtam, a három bajnoki cím a Premier Leagueben fantasztikus eredmény, és csak egy pontra voltunk attól, hogy rekordot döntve megszerezzük a negyediket is. Sajnos ez végül nem jött össze, és ettõl eléggé szomorúak voltunk, ezzel pedig valamit kezdenünk kell. Minden rendben lesz a csapat körül – ebben minden bizodalmam megvan. A klubnak egy jól mûködõ struktúrája van, ami jó, a megfelelõ személyzet, a megfelelõ menedzser, és a megfelelõ ügyvezetõi-igazgató, aki egy csodálatos ember. Semmi baj nincs a Manchester Uniteddel, egyetlen dologgal sincs probléma. Úgyhogy folytatni fogjuk a megkezdett utat.”

 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!