Smalling a csapat rugalmasságát méltatja
Chris Smalling szerint az, ahogy az idei sérüléshullámon túljutott a Manchester United, mindent elmond eltökéltségükrõl, hogy sikeresek legyenek a jelenlegi kerettel.
A védõ viccelõdve elmondta, talán a többi csapatra nézve is elegendõ sérültje volt a Vörös Ördögöknek az idei szezon során.
Hosszú idõ után ez az elsõ alkalom, hogy szinte teljes csapat áll Sir Alex Ferguson rendelkezésére, bár a két hosszú ideje nélkülözött játékoson - Nemanja Vidic, Darren Fletcher - kívül még Anderson, Nani és Michael Owen nem bevethetõ, azonban az utóbbi kettõ a héten már edzésbe állhat.
"Sokat elárul a Manchester Unitedrõl a bajnoki helyezésünk, hiszen a sok sérülés ellenére is az élen állunk" - mondta Smalling a ManUtd.comnak.
"Nem számítanak a kedvezõtlen körülmények, legyen szó súlyos sérüléshullámról vagy gyorsan jövõ, kemény meccsekrõl, arra törekszünk, hogy túljussunk rajtuk. Éveken át láthattad ezt a klubtól, még mielõtt én ide kerültem volna."
"Rengeteg elismerést érdemel a menedzser azért, ahogyan megközelíti a játékot és ehhez használja a játékosokat."

"Valószínûleg a legtöbb csapatra nézve is elég sérülésünk volt. Szerencsére ott vagyunk, ahol vagyunk és ezzel is megmutattuk, hogy a csapat képes ezzel is megbirkózni. A legfontosabb idõben pedig mindenki visszatér."
A United hétfõ este az Ewood Parkba látogat, ahol a Blackburnnel játszanak bajnoki mérkõzést és céljuk az, megtartsák három pontos elõnyüket a Manchester Cityvel szemben.
A Vörös Ördögök már jól megtanulták, mivel jár egy szoros bajnoki versenyfutás, ám Smalling bevallja, a City elõretörése ebben az évben egy extra élt ad ennek a harcnak.
"Határozottan többet jelent, mert a City az ellenfél. A média is nagyon épít erre és mi játékosok nagyon meg akarjuk nyerni, fõleg mivel sok játékosukat igen jól ismerjük. Bárki is nyeri meg az idei bajnokságot, nagyon fontos lesz a következõ évekre nézve."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ