Egyre közelebb Welbeck álma
Danny Welbeck álma az, hogy megnyerje a Barclays Premier League trófeáját. Mindez a vasárnapi, Aston Villa felett aratott 4-0-val közelebb került a csatárhoz.
A Vörös Ördögök négy gólos gyõzelme során Welbeck a második találatot jegyezte nem sokkal az elsõ félidõ vége elõtt. A 21 éves játékos különösen örült a gólnak, hiszen legutóbbi 14 meccse során ez csak a második találata volt.
"Határozottan gólokat akarok szerezni és eltelt már néhány mérkõzés azóta, hogy az utolsót szereztem" - mondta a csatár az MUTV-nek. "De a fõ cél az, hogy minden egyes meccsen, amin játszom megszerezzük a három pontot. Az visz minket közelebb a címhez. De szeretnék több gólt is szerezni."
"Jó eredmény volt ez a csapat számára és már a következõ három pontra hajtunk, mert ezek nagyon fontosak lesznek."
Hét nappal ezelõtt a United még azzal dicsekedhetett, hogy 8 pontos elõnnyel áll az élen, ám a Villa elleni találkozót úgy kellett kezdeni, hogy a Manchester City két pontra megközelítette a csapatot. Welbeck azonban elhatárolódott azon elképzelésektõl, miszerint ezzel még nagyobb a nyomás a Uniteden.
"Tisztában vagyunk azzal, hogy minden meccs nagyon kemény lesz, de a három pontokért megyünk. Elengedhetetlen számunkra, hogy begyûjtsük ezeket."
"Megnyerni a bajnoki címet nagyon sokat jelentene nekem. Szavakkal nem lehet leírni. Nagyon-nagyon éhes vagyok erre a sikerre és ezért minden tõlem telhetõt megtennék."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő 2. mérkőzés, ÉLŐ