Evans beszól a kritikusoknak

Jonny Evans szerint a Manchester United több elismerést érdemel a szezonban mutatott teljesítménye alapján.


A United vasárnap abban a tudatban lép pályára az Everton ellen, hogy amennyiben nyernek, úgy a következõ fordulóban, az Etihadban lezárhatnák a bajnokságot és begyûjthetnék 20. bajnoki címüket.

De a csapat még mindig megjegyzések áldozata és általános vélemény az, a jelenlegi keret csak halvány mása a pár évvel korábbi Unitednek.

Mindezt annak ellenére is állítják, hogy ebben a bajnokságban csupán négyszer kapott ki Sir Alex Ferguson csapata és a közelmúltban a lehetséges 36 pontból 34-et bezsebelt, amely között igen sok kemény meccs is volt.

És ha a maradék négy meccsen 12 pontot gyûjtenek, akkor új rekordot állítanának fel, hiszen 38 meccses bajnokság során még soha nem értek el 94 pontot.

Nem csoda hát, hogy Evans visszavágott:

"Újból emelkedett a léc" - mondta a védõ. "A Chelsea ugyanezt tette néhány éve, és ha van egy megrögzött kihívó, akkor a többi csapat is jobb."

"Azt mondják, nagyszerû eredmény ez a csapat számára, de ha megnézzük a rekordunkat, az önmagáért beszél. Azt mondják nem játszottunk jól, de egyes hazai meccsen mutatott futballunk kiemelkedõ volt."

"Idegenben sem lehet mindig jól játszani, de ott is hoztuk az eredményeket."

 


Evans szerint az öt pontos elõny nem jelenti azt, hogy már megvan a bajnoki cím, és ha elhinnék, csak pontokat hullajtanának el a City javára, amely megnyerhetné a Premier League-et a Vörös Ördögök elõtt. Ez az oka annak, hogy Evans semmit sem vesz biztosra még akkor sem, ha a siker már nagyon közel van hozzájuk.

"A legtöbb csapat nem képes úgy átmenni egy teljes szezonon, hogy ne dobna el pontokat. Amikor mi voltunk az üldözõk, mi is erre gondoltunk és valószínûleg most õk is ugyanerre gondolnak."

"Bár már csak négy mérkõzés van hátra, a dolgok nagyon gyorsan megváltozhatnak a másik irányba is."

Mindez azt jelenti, hogy bármi is történik, a manchesteri derbi jelentõs hatással lesz a végkifejletre.

Ám Evans nem csak erre figyel, hanem hogy a City meglakoljon azért a csúfos októberi napért, amikor a fiatal védõ kiállítását követõen az Old Traffordon 6-1-re legyõzték a Vörös Ördögöket.

"A manchesteri derbi egy hatalmas meccs, mindegy, hogy a Premier League címe forog kockán, vagy sem" - folytatta az észak-ír játékos.

 


"Ez a mi helyi rivalizálásunk és a szezon korábbi szakaszában legyõztek minket hazai pályán, úgyhogy le akarjuk gyõzni õket."

Evansnek azonban személyes oka is van, amiért annyira szeretné, hogy idén bajnok legyen a csapat. Ugyanis két nappal az utolsó bajnoki - a Sunderland ellen - után Jonny hazatér Belfastba és a Windsor Parkban léphet pályára Harry Gregg tiszteletére megrendezendõ találkozón.

A védõ személyes tapasztalatból tudja, hogy még jobb lenne, ha a Manchester United bajnokként játszhatna ezen a mérkõzésen.

"Fiatal koromban a lehetõség, hogy láthassam a Manchester Unitedet, különösen Premier League bajnokként, hihetetlen lett volna. Remélhetõleg jó alkalom lesz ez és egy remek show-t tudunk mutatni mindenki számára."

"Észak-Íroszágban is vagy Manchester United van, vagy Liverpool. Gyerekként gyûlölet volt ez. Az osztálytársaimmal olykor nagy küzdelmek között harcoltunk a másik klub drukkerei ellen."

"Mikor az Old Trafford környékén sétálsz, minden második ember ír akcentussal beszél, szóval nagyon élvezni fogják, amikor erre a meccsre oda látogatunk."

 


Ez a találkozó tisztelgés lesz a United történelmének egyik legjelentõsebb személyisége elõtt, hiszen Harry Gregg túlélte az 1958-as müncheni tragédiát és sérülten az égõ roncsba visszafutva mentette ki néhány utastársát.

"Õ volt a felelõs sok ember életének megmentéséért. Észak-Írországból érkezve ez hatalmas büszkeséggel tölt el."

 


MEN

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!