Vidic elfogadja a kihívást

Nemanja Vidic örül, hogy a következõ szezonban felfokozott verseny várható a középhátvéd posztokért.


A játékával sokakat inspiráló csapatkapitány nagyon hiányzott a Vörös Ördögök védelmébõl a nemrég lezárult szezonban, miután súlyos térdsérülést szenvedett decemberben, és bár az a hír már korábban napvilágot látott, hogy nem tart a csapattal a felkészülési idõszakban szokásos túrára, arra lehet számítani, hogy a 2012/2013-as szezon nyitányára már bevethetõ állapotban lesz.

 

Hihetetlenül fontos szezonnak ígérkezik a következõ a klub számára, miután a United nem kisebb tett végrehajtását fogja megpróbálni, mint hogy visszaszerezze a Premier League bajnoki címét Manchester városának másik felébõl, Vidic pedig úgy érzi, hogy készen fognak állni erre a kihívásra.

 

Amikor az MUTV arról faggatta, hogy jövõre nehéz feladatnak ígérkezhet-e számára, hogy visszaszerezze helyét a védelemben, így felelt:

"Egyértelmûen. Jonnynak [Evans] nagyszerû éve volt. Szerintem Chris [Smalling] is remekelt, mielõtt megsérült volna, így õ is szeretne helyet kapni a védelemben. Hosszú idõ után Rio [Ferdinand] is nagyjából-egészébõl egészséges volt, úgyhogy jövõre nagyon nagy versenyhelyzetre számítok."

 

"De ezt egyáltalán nem bánom. Nem hiszem, hogy bármelyik játékos bánná. Ez csak arra sarkall, hogy keményebben edz, jobban játsz, és természetesen egy szezonban annyi mérkõzésünk van, hogy nagyon nagy szükségünk van remek játékosokra."

 

 

Miután a csapat még továbbra is átalakulóban van, ezért az elõzõ szezonban elért 89 pont minden dicséretet megérdemel, ám még ez sem volt elég a bajnoki cím megvédéséhez, amely egy nagyon fájó pont a szerb hátvédnek.

 

"Nem mondhatjuk, hogy jól teljesítettünk, de nem nyertük egyetlen egy trófeát sem" - tette hozzá.

 

"De emlékeznünk kell arra is, hogy számos játékosunk távozott az elõzõ nyáron, néhány fiatal játékosnak pedig idõbe telt hozzá szoknia ahhoz, hogy hétrõl-hétre egy olyan klubnál játszanak, mint a Manchester United, nálunk pedig mindig hatalmasak az elvárások."

 

"Jól teljesítettek a fiataljaink, ez a szezon pedig hatalmas tapasztalatot jelent majd számukra. Szerintem nagyon jól oldották meg az eléjük kerülõ feladatokat, de a végén nem volt szerencséjük."

 

"Egyértelmûen hiszek benne, hogy jövõre sokkal jobbak leszünk. Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címért járó trófeát. Mindenkit emlékeztetni kell, hogy az elmúlt években számos sikert értünk el, de generációváltás megy végbe nálunk, amely együtt jár azzal, hogy új játékosokat kell beépítenünk a csapatba."

 

"A klub mindig a jövõbe tekint. Ebbõl az évbõl is le kell vonnunk a pozitívumokat. Hiszek benne, hogy a következõ év egy remek év lesz a klub számára, és hiszek benne, hogy újra trófeákat fogunk nyerni."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!