Álomhét Giverin számára
Luke Giverin kedden bemutatkozhatott a felnõtt csapatban a Harry Gregg emlékmérkõzésen, amely a klub türelmének egyfajta kifizetõdéseként is értelmezhetõ.
A 19 éves bal oldali védõ a második félidõben Patrice Evra cseréjeként állt be a 4-1-re megnyert mérkõzésen, de nem egyedüliként debütálhatott a manchesteri fiatalok közül, ugyanis mellette Michele Fornasiert is mély vízbe dobták Belfastban.
Giverin ebben a szezonban nem sokat játszhatott, ugyanis a tartalék bajnokságban csak két csereként való pályára lépés áll a neve mellett, míg az akadémiai csapatnál túlkorosként egyetlen mérkõzés. A tinédzserkorú játékos idén inkább a kupaküzdelmekben villogott Warren Joyce együttesében, nemrég pedig a Dallas Cup keretében juthatott több szerephez.
"Arra várunk, hogy fizikálisan is sokat fejlõdjön" - kezdte Jim Ryan, a klub ifjúsági futballjáért felelõs igazgatója a Manutd.com-nak.
"Az FC Dallas elleni elsõ mérkõzésén még egy kicsit szenvedett, de a második meccsen hirtelen életre kelt, és fantasztikus futballt mutatott be, például Larnell Cole Tigres elleni góljánál is. Azóta remekel. Reméljük, hogy fizikálisan is elõrébb tud lépni a közeli jövõben, és egy újabb játékost adhat az akadémia a felnõtteknek."
Giverin személy szerint fantasztikus héten van túl, ugyanis a keddi események után tegnap csereként állhatott be a Manchester Senior Cup döntõjében a Manchester City ellen, ahol a hosszabbításban egy nagy szólót követõen gólt szerzett, így kialakítva a Vörös Ördögök 2-0 gyõzelmét, és kupagyõzelmet ünnepelhetett.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló