Jonny Evans interjú

Jonny Evans szerint létfontosságú volt Nemanja Vidic szerzõdésének meghosszabbítása és gólzáporos mérkõzéseket vár idén a csapattól....


Mennyire volt fontos az idén, hogy a United jó rajtot kapjon el?

Az elõzõ szezonban sokáig csak üldöztük a listavezetõket, de az idény végén elért eredményeink közül néhány igazán sorsdöntõnek bizonyult. A hazai Chelsea, és az idegenbeli Blackburn elleni mérkõzéseken úszott el a bajnoki cím. Talán mindenki úgy ismer minket, mint akik mindig elalszanak a rajtnál, és ha azt vesszük, akkor most sem sikerült a legjobban, hiszen három mérkõzés után már két pont a hátrányunk. De egyszer fent, egyszer lent, soha nem lehet tudni, mit hoz a sors.

 

Ebben a szezonban már egyre több csapatnak sikerült; vajon a United mikor fog úgy igazából elakalapálni egy csapatot?

Ez egy olyan dolog, amit kitûztünk célul a csapat elé. Több gólt kellene lõnünk és jó lenne egy-két csapatnak úgy igazán elkapni a grabancát. Szeretnénk ha ez összejönne, bár ahogy látjuk, nem lehetetlen, hiszen csak idén már több csapatnak sikerült.

 

A szezon elsõ három mérkõzésen 4-4-2-es hadrendben léptetek pályára - ez lesz a csapat várható felállása az egész szezonra nézve?

Nem, nem igazán. Sir Alex Ferguson nagyon sokoldalú, taktikai tudását mindig kamatoztatja a mérkõzéseken. Õ nem az a fajta, aki az íróasztala mögött ülve kitalálja, hogy mostantól kezdve 4-4-2-ben játszunk. Mérkõzésrõl-mérkõzésre változik a taktika, akár még mérkõzés közben is váltani tudunk. Lenyûgözõ taktikai tudása van a menedzsernek, ez vezette sikerre az elmúlt évek során.

 

Mit jelentett számotokra, hogy Nemanja Vidic szerzõdést hosszabbított a klubbal?

Biztos vagyok benne, hogy most nagyon boldog, csakúgy, mint a szurkolók és mi is. Õ a világ egyik legjobb védõje. Az a fajta bekk, aki nagyon sokoldalú és remekül fejel. Kiválóan olvassa a játékot, gyors és remek fizikai felépítésû. A fiatal játékosok számára, mint én, nem segítség mellette játszani, viszont sokat tanulhatok tõle. Nagyszerû, hogy ilyen játékosai vannak a klubnak.

 

Mennyire van kiélezett verseny a csapatba kerülésérta védelemben?

Errõl szól az egész klub. Mindig is nagy a harc a kezdõcsapatba való bekerülésért. Michael Carricknek csak a padon jut hely, Ryan Giggs szombaton játszotta elsõ mérkõzését kezdõként a szezonban, Michael Owen meg csak csereként jut szóhoz. A nagy nevû játékosoknak frusztráló lehet, hogy nem játszhatnak kezdõként, de a mi klubunk mindig is híres volt arról, hogy megteremti a megfelelõ versenyhelyzetet a játékosok között, hogy azok mindig legjobb teljesítményüket nyújtsák.

 

Hogy érzed, fejlõdött a játékod?

Minden mérkõzésbõl profitálok. Az év során mindenki kitûz célokat maga elé, én szeretnék sokat fejlõdni. El kell ismernem, hogy a Fulham ellen mélyen alulteljesítettem magamhoz képest, de néha el kell fogadnia az embernek, hogy elõfordul ilyen is, és legközelebb a tanulságokat levonva ki kell javítani a korábbi hibákat.

 

Egy szurkolói kérdés....

Tényleg igaz, hogy mikor a Sunderlandnél játszottál kölcsönben, akkor volt, hogy a családod nem a te mérkõzésedet ment el megnézni, amikor a United az Old Traffordon játszott?

Ha nagy mérkõzést játszottunk, akkor mindig eljöttek megnézni, de mi egy ízig-vérig United-érzelmû család vagyunk. Már 7 éve élünk Manchesterben, de egy kezemen megtudnám számolni, hogy Apám hány hazai mérkõzést hagyott ki ez idõ alatt. Valószínûleg csak olyankor hiányzott az Old Traffordról, ha éppen nekem vagy az öcsémnek volt meccse.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások