Visszatekintõ: 2011 szeptember

A Vörös Ördögök izgalmas szezonrajtja után a Reebok Stadiumban sem tûnt úgy, hogy a Bolton elleni mérkõzéssel véget érne ez a sorozat.


Nehéz tesztet vártunk a helyi rivális ellen, ehelyett a bajnok már az ötödik percben vezetést szerzett Javier Hernandez révén. Két gyors Wayne Rooney góllal a 25. percben már a pontok is zsebben voltak, majd a csatár újabb góljával egymás után második mérkõzésén is mesterhármast szerzett, amire elõtte csak három játékos volt képes a Premier League-ben.

 


Bár az újságok címlapján a két csatár szerepelt, Phil Jones a jobb bekk pozíciójában mutatott elképesztõ produkciójával is bizonyította, olyan játékos, akiben rengeteg potenciál van. Azonban rossz hír volt, hogy Tom Cleverley megsérült.

Hétközi úttal portugál ellenfele otthonában kezdte meg Bajnokok Ligája szereplését a United és Ryan Giggs lenyûgözõ találatával 1-1-es döntetlennel térhetett vissza a Manchester a szigetországba. Szerencsére ez a kiruccanás nem nyomta rá bélyegét a Unitedre négy nappal késõbb, amikor a Chelsea látogatott az Old Traffordra. A United a szünetben már 3-0-ra vezetett annak ellenére, hogy a vendégeknek is adódtak helyzetei. Chris Smalling fejesét Nani káprázatos találata követte, majd Phil Jones elõrefutása okozott zavart a Kékek védelmében, amit Wayne Rooney használt ki.

Fernando Torres fordulás után csökkentette a hátrányt, majd Rooney hagyott ki egy büntetõt, ami után az izgalom fokozódni kezdett. Azonban feloldódott a feszültség, amikor Torres a Stretford End elõtti üres kapuba sem tudott betalálni, majd Chicharito és Dimitar Berbatov elõtt is lehetõség adódott a negyedik gól megszerzésére, de nem sikerült növelni az elõnyt.

 


Újabb hétközi kupameccs következett, ráadásul nem is akármilyen. A Carling Cup sorozatában a rivális Leedshez látogatott a United. A fiatalok és tapasztalt játékosok alkotta egyveleg (Sir Alex csapatában három debütáló játékos is helyet kapott) elég jónak bizonyult, hogy elhallgattassa a hazai drukkereket és 3-0 arányú, kényelmes gyõzelmet arattak a Vörös Ördögök.

Egyik ellenséges hangulatú stadionból ment a csapat egy másikba és Sir Alex örült, hogy egy pontot elhozott a United a Britannia Stadiumból annak ellenére is, hogy a csapata elvesztette ezzel 100%-os bajnoki mutatóját. David de Gea remek mentései mellett Nani egyéni akció után talált a hálóba, amit aztán Peter Crouch fejese egalizált.

A hónap bizarr módon zárult, hiszen miután már 2-0-ra vezettek a Vörös Ördögök az FC Basel ellen, végül mégis egy utolsó perces góllal mentettek pontot az európai kupasorozatban. Szünet utáni figyelmetlenség miatt ajándékozott három gólt ellenfelének a Manchester, majd Ashley Young gólja mentette meg a csapatot attól, hogy még kínosabb legyen az eredmény.

 



A hónap gólja:

Jonny Evanstõl kapott hosszú labdát Nani, aki egy komoly löketet eresztett meg a kapura, Petr Cech pedig nem is érte el a labdát.


A hónap játékosa:

Nani

A csodás szélsõ top formában volt mindhárom szeptemberi bajnokin. Gólt szerzett a Chelsea ellen, valamint remek egyéni megmozdulás után a Stoke City ellen is, ismét bizonyítva, milyen önbizalma van. A Bolton ellen is veszélyes volt, két gól elõkészítésében is részt vállalt.


A hónap idézete:


"Elégedett voltam a srávok teljesítményével - keményen küzdöttek és úgy játszottak, mint az igazi bajnokok." - Sir Alex Ferguson

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!