Nyári szünet Kagawának
Shinji Kagawának fel kell frissülnie és készülhet a következõ szezonra azok után, hogy végül Japán úgy döntött, nem nevezik õt az olimpiai csapatba.
Korábban olyan hírek jelentek meg, miszerint a 23 éves játékos egyike lesz a három lehetséges túlkoros labdarúgónak az Egyesült Királyságban megrendezendõ ötkarikás játékok során.
Azonban a leendõ United középpályás kimaradt a csapatból, ami azt jelenti, hogy a keddi, Ausztrália elleni világbajnoki selejtezõ után már nyári pihenését kezdhette.
A japán szövetség technikai igazgatója, Hara Hiromi ezt mondta: "Kagawa egyik meghatározó tagja a japán felnõtt válogatottnak és szinte biztos, hogy a világ egyik legnagyobb klubjához csatlakozik majd."
"Arra a következtetésre jutottunk, ha nem adunk elég pihenõt neki, az nem jó sem a jövõjét illetõen, sem a mi utolsó világbajnoki selejtezõnkre nézve."
"Beszéltem Kagawával és elmondtam neki, nem lesz kiválasztva. Van más tehetséges és fiatal támadó játékosunk, akikre számítunk."
Kagawa a Borussia Dortmundtól a Unitedhez kerül, amint átmegy az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton és megkapja munkavállalási engedélyét.
Elsõ pályára lépésére a Vörös Ördögöknél a július közepén Dél-Afrikában sorra kerülõ felkészülési sorozat alatt kerülhet sor.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló