A Hannoverrel is játszanak a Vörös Ördögök
1965 óta elõször tér vissza a Manchester United Hannoverbe, hogy lejátsza 2012-es felkészülési szezonjának utolsó mérkõzését.
A Hannover 96 elleni összecsapásra augusztus 11-én kerül sor az AWD Arenában a Chevrolet Kupa keretein belül.
A találkozó bemutatása kapcsán David Gill ezt mondta: A felkészülési szezonunk összes mérkõzése immár lefixált és örömömre szolgál, hogy az egész túrát a Hannover 96 elleni mérkõzéssel zárjuk. Németország nagy futballnemzet és nagyon várjuk már, hogy azon régióban élõ szurkolóink elõtt szerepelhessünk."
John Pearson, az európai DHL Express vezérigazgatója így kommentálta az eseményt: "Nagyon örülünk, hogy a Manchester United újabb túrájának lehetünk részesei. A globális hálózatunkat felhasználva támogatjuk majd a háttérben dolgozókat, hogy felkészítsék a túra hannoveri állomását és biztosítsák, hogy a csapat sikert tudjon felmutatni a pályán."
Joel Ewanick, a General Motors globális marketing igazgatója hozzátette: "A Chevrolet család büszke arra, hogy a Manchester Uniteddel karöltve a Németországban élõ több ezer szurkolóhoz is eljut a csapat. A szponzorációnk középpontjában a szurkolók állnak, mely során folyamatosan arra figyelünk, hogy a fanokat közelebb hozzuk a játékhoz, mint valaha voltak."
Hannover ezzel a hatodik város, ahova az idei felkészülés során ellátogatnak a Vörös Ördögök:
Július 18 - Durban
Július 21 - Fokváros
Július 25 - Shanghaj
Augusztus 5 - Oslo
Augusztus 8 - Göteborg
Augusztus 11 - Hannover
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló