Rooney nagy párost alkotna Robinnal
Wayne Rooney nagyon élvezi, hogy Robin van Persie-vel való partnersége sokat fejlõdhet és nagy dolgokat érhetnek el.
A holland a tavalyi szezonban 37 gólt szerzett és a Premier League gólkirálya lett, éppen Rooneyt megelõzve. Pénteken véglegessé vált manchesteri érkezése és várhatóan a hétfõi szezonrajt során már valamennyi szerepet is kaphat.
Tavaly Rooney vállára nehezedett a góllövés feladata, a csatár a Manutd.com-nak és a Press Associationnek elmondta, nagyon várja, hogy megossza a dicsõséget a korábbi Arsenal támadóval.
"Nagyszerû a játékosok és a szurkolók számára is, hogy Robin kvalitású játékossal erõsítettünk" - mondta Rooney. "Ketten harcoltunk a gólkirályi címért tavaly, idén azonban remélhetõleg egymás mellett játszunk majd."
"Természetesen az elkövetkezendõ hetek során dolgozni fogunk azon, hogy minél jobban megértsük egymást. Remélhetõleg gyorsan alakulnak a dolgok és egyre jobbak leszünk egymás mellett."
Rooney cáfolta, hogy van Persie érkezésével csökken a vállára nehezedõ teher és elmondta, még bizonytalan, milyen szerepet kérnek majd tõle idén.
"Nem gondolkoztam azon, hogy megváltozik-e a szerepköröm. Még csak pénteken edzettem vele elõször. Nem számít, milyen szerepkört kér a menedzser tõlem vagy Robintól, mi megtesszük, amit kell."
"Tudom, az elmúlt 2-3 szezonban én voltam az, aki szállította a gólokat. De nem tudtam volna megtenni ezt azon játékosok nélkül, akik a gólpasszokat adták."
"Nagy elvárások vannak velem szemben és én is sokat várok magamtól. Az egyetlen dolog, ami változhat, az az lehet, hogy kicsit jobban megosztjuk a gólokat egymás között."
"Itt van még Danny Welbeck és Chicharito is, akik be tudnak jönni és nagyszerû munkát tudnak végezni. Négyen vagy öten harcolunk az elsõ két helyért."
"Jó lenne, ha több gólt tudnánk szerezni. Tavaly csak emiatt nem nyertük meg a bajnokságot."
Sir Alex Ferguson korábban már elmondta, mennyire elégedett a lehetõséggel, mely csatárok terén rendelkezésére áll és rengeteg szurkoló nagyon izgatott, mégis mit mutat majd a van Persie-Rooney páros.
"Természetesen szeretnék együtt játszani Rooneyval" - mondta a holland támadó. "Korábban is elmondtam már, hogy õ mindentéren egy világklasszis játékos."
"Ha ránézek a játékosokra, szeretem látni, hogy mindenhez képesek alkalmazkodni, Rooney pedig képes gólt szerezni, gólpasszt adni és keményen dolgozik."
"Scholes és Giggs szintén világklasszisok, akik mindezt 20 éve bizonyítják. Határozottan nagy hatással van ez. Mindannyian kellünk ahhoz, hogy nagy dolgokat érjünk el. Minden egyes játékos nagyon fontos."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő 2. mérkőzés, ÉLŐ