Rio várja a sorozatos meccseket
Rio Ferdinand eltökélt, hogy folytassák a Premier League sorozatukat ma délután, amikor is a Wigan látogat az Old Traffordra.
A védõ ebben a szezonban elsõ alkalommal lépett pályára a drámai gyõzelemmel záruló, Southampton elleni összecsapáson - van Persie második gólját épp Ferdinand kapufáról visszapattanó fejesébõl szerezte - és egyre türelmetlenebbül várja a következõ meccs eljövetelét.
Ha a 33 éves játékos pályára lép a Wigan ellen, akkor immár 400. fellépését tudhatja majd maga mögött Vörös Ördögkét azóta, hogy egy évtizede a Leedstõl az Old Traffordra érkezett.
"Épp mondtam a Twitteren, hogy túl hosszú volt a szünet" - mondta Rio a Manutd.com-nak. "Valóban így érzed, ha nem szerepelsz a válogatottakban. Csak ülsz és vársz, arra gondolva, mikor jön már a következõ játék."
"Amikor hétrõl-hétre jönnek a meccsek, heti 2-3 is, azt élvezed leginkább."

Amikor a Szentek elleni fordítás pszichológiai értékérõl kérdezték, így reagált: "Úgy vélem, az ilyen dolgok még a meccs során is megfordulnak a fejedben. Nem veszíthetjük el a meccset, mert a következõre két hetet kell várni."
"Olyan két hét lett volna ez, ami során nem azzal akarsz törõdni, hogy éppen ki említi meg vagy kezd el beszélni a történtekrõl. Úgyhogy meg kellett nyernünk a találkozót, hogy legyen két jó hetünk a Wigan elleni felkészülésre."
Szokatlan, de a Vörös Ördögök eddigi három bajnokijuk során mindig hátrányba kerültek, így védõként csak az lehet a dolga Ferdinandnak, hogy távol tartsa az ellenfelet a kapujuktól és ebbõl építkezzen.
"Védõként és csapatként is akkor lehetünk igazán büszkék, ha sikerül kapott gól nélkül lehoznunk egy meccset, tehát meg kell gyõzõdnünk, hogy ez lesz a továbbiakban. Ez a célunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló