Powell több gólra vágyik
Nick Powell elégedett, hogy bizonyítani tudta gólveszélyességét, miután hivatalos Unitedbeli debütálásán egy fantasztikus távolról szerzett találattal tette le névjegyét a Wigan ellen.
A 18 éves középpályás szerezte a Vörös Ördögök negyedik gólját az eseménydús második félidõ végéhez közeledvén, és miután az elõzõ szezonban a Crewe Alexandrában támadóként szerepelt, szeretne még több támadó mentalitást hozni a középpályára.
"Nagyszerû, hogy ma debütálhattam" - kezdte Powell az MUTV-nek a mérkõzést követõen.
"Azzal, hogy mindezt góllal tehettem még emlékezetesebbé, beérett a munkám gyümölcse. Dario (Gradi, a Crewe futballért felelõs igazgatója) azt szokta mondani, hogy a játékom nem csak a támadásról és a védekezésrõl, hanem a gólszerzésrõl is szól, azt pedig bizonyítottam az elõzõ szezonban, hogy erre képes vagyok, és reményeim szerint ez sikerülni fog a Unitednél is."

Lenyûgözõ bemutatkozása ellenére a nyáron a Crewetól az Old Traffordra szerzõdõ ifjú tehetség kijelentette, hogy mindig két lábbal a földön fog állni, és folytatja tanulási folyamatát idõsebb kollégáitól.
"Elmondhatom, hogy az apám nem fogja engedni, hogy elszálljak" - tette hozzá nevetve.
"Nem szállok ettõl most el, egyszerûen csak hazamegyek, és örülök."
"Hogy õszinte legyek, amikor beálltam, egy kicsit féltem, mert ahhoz voltam hozzászokva, hogy 5000 ember elõtt játszok, most pedig ennek a sokszorosa elõtt, de hihetetlen volt a hangulat - nagyszerûek a szurkolók. Nem ez volt a csapat legnehezebb mérkõzése, mert már a beállásom elõtt lerendezték a fõbb kérdéseket a társaim, de örülök, hogy a pályán lehettem, hogy játéklehetõséget kaphattam."
"Mindennap tanulok, különösen a középpályásoktól - Scholes, Carrick, Giggsy - õk mind nagyszerû játékosok, már mindent megéltek és számos trófeát nyertek. Utóbbi az, amit én is szeretnék elérni, úgyhogy remélhetõleg minden nap elleshetek tõlük valamit az ehhez vezetõ úton való elõrébb lépéshez."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Manchester City
Premier League 4. fordulóOld Trafford
2026-09-13 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzés
Old Trafford
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Manchester City
Premier League, 4. forduló