Chicha: Javulni szeretnénk
Javier Hernandez bízik abban, hogy a Manchester United képes javulni a Newcastle elleni bajnoki során.
A mexikói támadó közel sem vár könnyû mérkõzést vasárnap, de úgy érzi, a Vörös Ördögök keményen dolgonak azért, hogy kiengeszteljenek mindenkit a Tottenham elleni hazai kudarc után. Ez már a keddi, Romániában lejátszott mérkõzésen is kifizetõdött, mely találkozó a csapaton belüli morált is növelte.
"Hat pontunk van és vezetjük a Bajnokok Ligája csoportunkat, úgyhogy jól csináltuk a dolgunkat eddig" - mondta Hernandez a Manutd.com-nak.
"Most arra van szükségünk, hogy visszavegyük azokat a pontokat, amelyeket elhullajtottunk az Old Traffordon. Tudjuk, hogy nem lesz könnyû, de keményen dolgozunk, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, amiket a Tottenham ellen elkövettünk."
"Rengeteg önbizalmat szereztünk a BL meccsbõl azzal, hogy egy igen nehéz ellenfél ellen szereztünk három pontot. Európában minden meccs nagyon kemény, különösen amikor idegenben kell játszani. Úgyhogy most bízunk abban, hogy a Newcastle ellen jó eredményt érünk el."
A kolozsvári összecsapás azért is volt érdekes, mert Sir Alex Ferguson három csatárral állt fel - Robin van Persie és Wayne Rooney elsõ alkalommal voltak együtt kezdõk, de mellettük még Chicharito is a csapatba került.
"Minden csapattársammal élvezek játszani. De kezdõként pályára lépni Robinnal és Wayne Rooneyval...el sem tudod képzelni, milyen érzés az" - mesélte Javier széles vigyorral az arcán. "Hihetetlen volt, mert mindketten világklasszis játékosok."
Ám a Newcastle csapatánál is van, amit csodálni lehet. Demba Ba hat bajnoki gólnál jár már ebben a szezonban és Papiss Cissé épp az Old Traffordon megrendezett Ligakupa összecsapáson zárta le góltalansági szériáját, ráadásul tegnap a Bordeaux elleni Európa Liga találkozón is betalált.
"Igen, Cissé és Ba" - emlékezett vissza Hernandez a Szarkák legfõbb támadóira.
"Nem lesz könnyû számunkra, mert tudjuk, mennyire jók voltak a tavalyi szezonban és ellenünk hazai pályán nagyszerû teljesítményt mutattak. De ahogy mondtam, keményen dolgoztunk és jól felkészültünk a heti meccseinkre, elõbb a Cluj, most pedig a Newcastle ellen. Negyon várjuk a vasárnapot."
Bár Anderson és Tom Cleverley betalált a Szarkák kapujába a Ligakupa mérkõzésen, bajnoki során Chicha volt az utolsó United játékos, aki be tudta venni a kapujukat még a tavaly novemberi 1-1 során. Az eljárás módja azonban elég szokatlan volt - biztosan nem lesz benne a mexikói Top 10 pillanata között.
"Igen, tudom - de mindegyiket ugyanúgy számolják! - nevetett, miközben visszaemlékezett arra, ahogyan Steven Taylor próbált menteni a saját kapuja elõterébõl, de a labda végül Hernandezen megpattanva a kapuban kötött ki.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |