Mesél a dupla Unitedes
A Hibernian FC elsõ csapatának edzõje, Liam O'Brien a ManUtd.com-nak adott interjújában mesél a Manchester Unitedben töltött éveirõl, szemtanújaként Sir Alex kezdeti lépéseinek és a Newcastle Unitedhez történõ átigazolásának okairól.
Nézed vasárnap a meccset?
Természetesen. Volt szerencsém játszani mindkét klubban és már nagyon várom a vasárnapi találkozót. Nagy küzdelemre számítok. A Manchester Unitedet tartom az esélyesebbnek, de meg kell vallani, Alan Pardew fantasztikus munkát végez a Newcastle-ben. A fõnök [Graham Carr] segítségével sikerült néhány igazán tehetséges játékost szerzõdtetniük. Kiemelném a középpályás Cheick Tiotét és a kreatív Ben Arfát.
Feltehetõen gyerekként jobban ismerted a Manchester Unitedet, mint Newcastle Unitedet...
Igen. Írországban a hetvenes években csak három angol csapat volt a favorit. A Manchester United, a Liverpool és a Leeds.
A barátok és a család mit szóltak, amikor elhagytad az otthonod és átkeltél az Ír-tengeren, hogy 1986-ban aláírj a Vörös Ördögök csapatához?
Ez egy hatalmas lehetõség volt a számomra. Abban az idõben a Shamrock Roversben játszottam. Volt néhány barátságos mérkõzésünk a Uniteddel. Az akkori csapatom egy sikeres együttes volt Írországban. Négyszer nyertük meg sorozatban a bajnokságot. Talán 21 vagy 22 gólt lõttem abban a szezonban. A Celtic elleni BEK mérkõzésen én voltam a meccs embere, és talán ekkor figyelt fel rám a Manchester United. Az Arsenal is megkeresett, de amikor meghallottam, hogy a United érdeklõdik irántam, azonnal kaptam a lehetõségen. Mint késõbb kiderült, én voltam Ron Atkinson utolsó szerzeménye.
Rossz hatással volt rád, hogy nem sokkal az érkezésed után új edzõje lett a csapatnak?
Hogy õszinte legyek nem, mivel Írországból érkeztem, így minden új volt a számomra, így az edzõ is, tehát a változás még nem volt különösebb hatással rám. Mielõtt a Unitedbe érkeztem, a labdarúgás mellett volt állásom, hogy el tudjam tartani magam, de a Vörös Ördögöknél már profi labdarúgó voltam. Rendkívül nagy öröm volt számomra, hogy végre az egész napom a labdarúgásnak szentelhettem. Arra gondoltam, így gyorsabban fejlõdök majd és talán kiérdemlem egyszer a lehetõséget a bizonyításra. Egy hónappal az érkezésem után új menedzsere lett a klubnak. Csak reménykedni mertem, hogy tetszeni fog neki is a játékom. Amikor megtudtam, hogy ki lesz az új edzõ nagyon megörültem, mert még amikor az Aberdeent vezette, már akkor is bejelentkezett értem. Sir Alex volt az. Egy hónappal az érkezése után meg is kaptam tõle a lehetõséget a játékra. Remélni sem mertem, hogy ilyen hamar szerepelhetek majd a Manchester Unitedben. Teljesen fel voltam villanyozva, hisz csak két hónapja voltam profi labdarúgó. Ez egy hatalmas dolog volt a számomra, ami óriási boldogsággal töltött el.
Hogyan emlékszel vissza a debütálásodra a Unitedben?
Épp karácsony elõtt volt, 1986-ban. Nyilván ideges voltam. Az edzõ néhány nappal a mérkõzés elõtt szólt, hogy játszani fogok, mert Remi Moses megsérült. Sir Alex azt mondta: "Készülj, mert szombaton játszani fogsz! Kevin Moran is biztatott: "Ne izgulj, csak menj és élvezd a játékot!" Fantasztikus érzés volt a számomra, hogy olyan nagy nevekkel léphetek pályára, mint Bryan Robson, Norman Whiteside és Gordon Strachan. Csak arra tudtam gondolni, hogy meg kell állnom a helyem, ha sikerül jól teljesítenem, valóra válhat az álmom.
Hogyan történt, hogy két év múlva a Newcastle-höz igazoltál?
Nem akartam elmenni, de a Unitedben rengeteg jó játékos volt mindig, mint ahogyan most is. Így kevés lehetõségem volt. Ne érts félre, imádtam a Unitedben játszani. Az utolsó mérkõzésem az Aston Villa ellen volt az Old Traffordon, és elég jól ment a játék. Pár nappal késõbb megkerestek a Newcastle-tõl. Sir Alex ekkor felajánlott nekem egy kétéves szerzõdést, viszont a Newcastle megígérte, hogy állandó kezdõ lehetek és elfogadtam egy három évre szóló szerzõdést tõlük. Nem a pénz miatt tettem. Akkor született meg elsõ gyermekem és biztosabbnak láttam a jövõm a Newcastle-nél.
A Manchester Unitedben eltöltött idõszakod alatt volt egy nagy port kavaró kiállításod is a Southampton elleni mérkõzésen. Mi történt?
Nagyon sokan kérdeztek akkoriban errõl. Talán azért, mert ez volt az elsõ angol bajnoki összecsapás, amit az ír televízió is közvetített. Egy hideg, esõs és szeles napon történt januárban. Nem voltam híres a durva játékról, viszont a Southampton védõje, Mark Dennis annál inkább. Már nem tudtam szerelni és egy szerencsétlen becsúszás miatt megsérült. A labdáért mentem, semmi szándékosság nem volt a dologban. 1986/87-ben még nem voltak annyira szigorú szabályok, mint most. Ezért szerintem nem érdemeltem piros lapot. Nem tudtam elhinni, hogy el kell hagynom a pályát. Az ismétlést visszanézve többen mondták, hogy nem volt igazságos a döntés. Nagyon csalódott voltam, különösen mivel a hazámban is közvetítették a meccset és szerettem volna jól szerepelni.
Kissé ironikus volt, hogy pont Mark Dennis-szel szemben állítanak ki valakit, hisz a kor egyik legdurvábban játszó védõje volt...
Ez így van, fõcím volt akkoriban az újságokban, de a visszajátszásból egyértelmûen kiderült, hogy nem volt szándékosság a részemrõl.
Szerinted ez a kiállítás is közrejátszott abban, hogy nem sok idõt töltöttél az Old Traffordon?
Nem, azt nem hiszem. A menedzser sem hibáztatott, ez csak egy szerencsétlen dolog volt, ami nem érdemelt kiállítást. Egyébként a következõ mérkõzésen is szerephez jutottam.
Említetted, hogy volt alkalmad néhány nagyszerû játékossal együtt játszani a Unitedben. Ki volt a legnagyobb?
Mindig azt mondom, a legnagyobb játékos, akivel valaha játszottam Bryan Robson. Õ nem csak egy remek futballista, de egy csodálatos ember is. Már fiatalon õ volt Anglia kapitánya, de nem volt beképzelt vagy nagyképû soha. Egy igazán kedves és segítõkész embert ismertem meg a személyében. Fantasztikus volt vele együtt edzeni, mindig a maximumot hozta ki magából és ez engem is doppingolt. Számomra õ a legnagyobb ember és futballista, akivel volt szerencsém együtt játszani, ami óriási megtiszteltetés a számomra.
Te már a Unitedben játszottál, amikor Sir Alex 1986-ban a csapat élére került. Gondoltad volna, hogy még 2012-ben is itt lesz?
Nem és szerintem nem is fogja ezt megismételni senki. 26 évet, vagy talán még többet is egy csapat élén eltöltetni, hihetetlen rekord. Nem hiszem, hogy ezt valaha is valaki utána tudja csinálni. Ez egy fantasztikus teljesítmény. Mr. Manchester Unitedet soha senki nem múlhatja felül.
Biztosan érdekes volt szemtanúja lenni Sir Alex kezdeti éveinek, amikor újjáépítette a Unitedet és a csapat elkezdett szárnyalni...
Igen, pontosan ez az, amit csinált. Az irányítása alatt szárnyalt a csapat. Abban az idõben is voltak nagy nevek, de õ nem félt megadni a lehetõséget a fiatal játékosoknak és folyamatosan építette be õket az elsõ csapatba. Hatalmas nevek kerültek ki a kezei közül a futball világába. A legjobb akart lenni és a legnagyobb csapatot akarta irányítani. Nagyszerû érzés és hatalmas megtiszteltetés, hogy szemtanúja lehettem egy ekkora edzõ és ilyen hatalmas ember kezdeti lépéseinek a Manchester United élén.
Számodra jelentett egy bizonyos inspirációs forrást Sir Alex, mint edzõ?
Ha azt nézzük, hogy egy igazán jó menedzsernek mennyi apró részletre kell figyelnie, akkor Sir Alexrõl elmondható, hogy õ a 100 százalékos menedzser. Soha semmi nem kerülte el a figyelmét, a legapróbb részletekre is ügyelt, hihetetlen kitartása, gyõzni akarása mindmáig óriási inspiráló erõt jelent a játékosok számára.
A Newcastle játékosaként azt is megtapasztalhattad, milyen érzés kiesni a bajnokságból. Segített ez neked a késõbbi edzõi pályád során?
A futball az a sport, amely képes a fellegekbe emelni, de egyik pillanatról a másikra megmutatja számodra milyen érzés mélypontra zuhanni. Egyszerre lehet hihetetlen öröm, vagy bánat forrása. Egyszer megnyered a versenyt és örömmámorban úszol, máskor elveszíted ami letaglóz, de mindig kapsz egy újabb lehetõséget és ez ad erõt, hogy folytasd és soha ne add fel a harcot.
Az 1992/93-as szezon volt a karriered csúcspontja?
Igen, imádtam a futballt akkor. Amikor a Newcastle-hoz érkeztem, volt néhány sérülésem, ami hátráltatott a kibontakozásban. A másodosztályban játszottunk és nem mentek jól a dolgok, de amikor Kevin Keegan lett a menedzser, fordított a helyzetünkön. Sorozatban 11 mérkõzésen gyõztünk, sikerült megnyerni a bajnokságot és visszakerültünk az elsõ osztályba.
Andy Cole is csatlakozott késõbb a Newcastle-höz. Milyen volt vele játszani?
Remek. Õ egy rendkívül gyors és eszes játékos, amit gólrekordjai bizonyítanak a legjobban. Fantasztikus tehetség volt, ezért nem csoda, hogy késõbb a Manchester United le is igazolta, ahol lehetõsége volt bizonyítani profizmusát.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
