Evans és Nani is rúgást kapott
A Manchester Unitednél kivárnak Jonny Evans és Nani állapotával kapcsolatban, miután sérülés miatt mindkét játékos elhagyni kényszerült a pályát a csapat tegnap esti, 3-1-es gyõzelmével végzõdõ Braga elleni találkozón.
Bár egyik sérülés sem tûnik súlyosnak, ennek ellenére Evans ágyékhúzódásra panaszkodva kért cserét, míg Nani azt követõen szorult orvosi ellátásra, hogy feszülést érzett a térdében.
"Jonny egy kissé érezte a lágyékát - szerintem a tizenegyes elõtti incidensben húzódhatott meg. Elõvigyázatosságból cseréltük le" - kezdte a Vörös Ördögök másodedzõje, Mike Phelan.
"Nanival kapcsolatban az ebben a szezonban lejátszott kevés mérkõzés üthetett vissza, és ezért kezdhetett el befeszülni a térde, úgyhogy ezzel sem vállaltunk semmilyen kockázatot, és inkább lecseréltük."
Sokkal pozitívabb hír, hogy Chris Smalling szinte minden fajta probléma nélkül térhetett vissza hosszú sérülésébõl. A védõnek kisebb fajta ápolásra volt szüksége az elsõ félidõ elején egy fejére mért ütés következtében, de sem lágyék, sem pedig lábsérülése kiújulásának nem volt nyoma, így május végi hiányzása óta elõször végig játszhatta a 90 percet.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló