O'Shea: Óvatosnak kell lenni a Wolvest illetõen
A Wolves legutóbbi látogatása az Old Traffordon öt gólos thrillert hozott. A United védõje, John O'Shea azon az esén nem volt a csapatban, azonban azt õ is látta, hogy a szombati ellenfél nem ismer félelmet és az utolsó leheletéig küzdeni fog.
Mick McCarthy fiai másfél hét után visszatérnek Manchesterbe, ráadásul önbizalomtól telve, miután a múlt héten legyõzték a Manchester Cityt hazai pályán. Bár tény, hogy az a gyõzelem nagy bátorságról és harcosságról tett bizonyságot, O'Shea szerint a Farkasok ezúttal nem lesznek ennyire vakmerõek.
"Nagyon ritka, hogy a vendég csapatok támadni jönnek az Old Traffordra, éppen ezért Mick McCarthynak mindenképpen jár a dicséret, hogy õk mégis ebben a felfogásban játszottak ellenünk" - kezdte honfitársa éltetését O'Shea.
"Azonban úgy vélem, ezúttal nem fognak ennyire nyílt játékot felvállalni, már csak azért se, mert a bajnokságban mindig 4-5-1-es felállásban játszanak. Nem szabad azonban azt se figyelmen kívül hagynunk, hogy a 4-5-1-bõl könnyen lehet 4-3-3-as felállás, ha a szélsõik feljebb tolódnak, úgyhogy erre nagyon oda kell, majd figyelnünk."
Az említett szélsõk közül mindenképpen kiemelendõ Matt Jarvis személye, aki egyértelmûen a Wolves legjobb játékosa volt, amikor a felek a Ligakupában csaptak össze.
"Õ egy nagyon jó, és egyben gyors játékos" - tette hozzá Sheasy a 24 éves játékossal kapcsolatban.
"A Wolves nagyon jó döntést hozott azzal, hogy sokat volt játékban. Mindenki láthatta, hogy az volt náluk a forgatókönyv, hogy olyan helyzetbe hozzák, amikor szemtõl-szembe kerül a védõvel."
"Néhányan már szeretnék azonnal az angol válogatott mezében látni, ami azt mindenképpen mutatja, hogy milyen képességekkel rendelkezik. Õ a Wolves legnagyobb értéke."
Manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
14 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
15 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
16 | Brentford | 7 | 9 | 12 | -3 | 7 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 7 | 6 | 16 | -10 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló