A ManUtdFanatics.hu segítséget kér abban, hogy egy vesebeteg szurkolótársunk életkörülményei javulhassanak.

"Minden nap egy harc." Ezt a mondatot Darren Fletcher nyilatkozta néhány hete, amikor a Manchester United elsõ csapatába történõ visszatérése kapcsán betegségérõl kérdezték. De akár mondhatta volna az a fiatal fiú is, akirõl ez a cikk szól.

Szombaton teljesen véletlenül hallottam a Kossuth-rádióban egy riportot, amely egy vesebeteg srácról szólt. A riport során egyre több kiderült a fõszereplõrõl, többek között az is, hogy Manchester United drukker és önszorgalomból cikkeket fordított annak érdekében, hogy ezzel is javítsa angolját. Ekkor döbbentem rá arra, hogy minden bizonnyal én ezt a fiút ismerem. A gyanúm végül bebizonyosodott és kiderült, hogy kollégánkról, a gyakornokként tevékenykedõ Juhász Dávidról van szó.

Dávid egyszer említette a szerkesztõségben, hogy vesebeteg, de nem részletezte állapotát, mindezt csak a riportból tudhattam meg. Soha nem sajnáltatta magát betegsége miatt, és ha akkor egyszer egy ilyen téma miatt nem említi meg azt, valószínûleg nem is sejtettem volna, hogy róla volt szó az adott rádiómûsorban. Ám rövid utánajárást követõen biztos voltam benne, hogy a két srác egy és ugyanaz. Ezért a ManUtdFanatics.hu szerkesztõsége úgy döntött, megpróbál Dávidnak és édesanyjának gyûjtést szervezni így karácsony közeledtével annak érdekében, hogy jobbá tehessük életkörülményeiket.

A vele és édesanyjával készült riportból rengeteget meg lehetett tudni arról, milyen nehéz körülmények között élnek ketten, édesapja nem él velük, Dávid nem járhat iskolába, otthon kell tanulnia, rengeteg mûtéten van túl, anyagi helyzetük nagyon rossz, ennek ellenére - engedjetek meg egy személyes véleményt itt - egy roppant céltudatos, értelmes és élettel teli srácot ismerhettek meg a hallgatók. Céljai között szerepel az is, hogy orvos lehessen, mert véleménye szerint ezt a szakmát jobban is el lehet végezni, mint amit õ maga megtapasztalt saját betegsége miatt. Célja, hogy orvosként lelki támaszt is jelentsen a betegeknek, amivel még jobban segítheti gyógyulásukat.

És persze célja az is, hogy kedvenc csapatát, a Manchester Unitedet élõben láthassa egyszer, bár ezek a célok egyelõre igen távolinak tûnnek számára még úgy is, hogy õ mindent megtesz az elérésük érdekében.

Dáviddal folytatott levelezésem során kértem, mesélje el történetét, meséljen arról hogyan is lehetne segíteni rajtuk, ezt szeretném megosztani itt: "Eredetileg policisztás vesével diagnosztizáltak, így maximum 48 órás létet jósoltak nekem születésemkor. Aztán kiderült, hogy tévedtek és az a gond, amit az interjúban is elmondtam, így már 2 hónapos koromban mûtétre került sor. A következõ jóslat szerint 2 éves koromra vagy ki kellett volna nõnöm a betegséget, vagy meghalnom, nos ez sem jött be. Az elsõ mûtétemet mostanáig 39 másik követte, ezek közt voltak különbözõ hólyag és vese korrekciós mûtétek, egy vesekivétel, két máj és egy vesebiopszia, dialízis katéter beültetés, kivétel és természetesen a veseátültetés is."

"Gyógyulásra esély nincs, maximum stagnálni fog az állapotom, de az sem életem végéig. Bár ezt ritkán hangoztatják, de egy beültetett szerv nem "örökre" szól. 10-15 év az átlagos, 20 a rekord, így tehát elõbb-utóbb újra rá fogok szorulni. Közben a vesefunkciót jelzõ értékeim is lassan, fokozatosan de rosszabbra fordulnak, tehát a gyógyulás még csoda esetén is valószínûtlen, de a stagnálás is már jónak számít."

"Az általánosabb körülményeink sem túl rózsásak, anyagi helyzetünk a pocsék és a katasztrofális között mozog, havi 52 ezer forintból élünk meg ketten, amibõl csak a lakbér és a rezsi 30 ezer, így tehát egy hónapban az étkezésre, a kiegészítõ, és ezáltal a közgyógyellátásban szerepet nem kapó gyógyszerekre, ruházatra, eseti kiadásokra jut 22 ezer forint egy hónapban. Ebben ugyan próbál segíteni pár ismerõsünk és a testvéremék is, de természetesen az õ forrásaik is korlátozottak. Édesanyám velem van itthon ápolási díjon, és bár a betegségembõl kifolyóan erre szükség is van, mindent megtenne Õ is és én is, hogy találjon magának bármi munkát, de sajnos az Õ korában ez már-már lehetetlen." 

"Apám 2007-ben hagyott el minket, azóta hullámzóan tartjuk a kapcsolatot, de az eltelt 5 év nagy részében õ is munkanélküli volt, tehát õ sem tud segíteni. Ahogy szóban is említettem, az egyik, ami miatt még mindig élek, élünk, az a célom, hogy orvos lehessek, hogy megmutathassam, lehet ezt máshogy is csinálni. Ezért tanulok itthon, ezért nem hagyom, hogy bármi is igazán a padlóra küldjön. Emellett másik nagy szenvedélyem persze a Manchester United. A csapatot a hozzám hasonló mentalitás miatt szerettem meg, többször az általuk bemutatottak segítenek abban, hogy pozitívumot is találjak a dolgokba. Jó példa erre Fletch gólja, aki majdnem befejezte a karrierjét egy éve, most mégis lélektanilag nagyon, de nagyon fontos gólt szerzett. Ugyanúgy szeretem (illetve sajnos csak szerettem, manapság kevésbé látom tõle), ahogy Rooney kihajtja magát a pályán, ahogy a teljes szívét-lelkét beleadja a játékba. Az egyik ezzel kapcsolatos, amit nagyon sajnálok, hogy nagyon úgy néz ki, nem igazán fogok élõben látni olyan nagy legendákat, mint Giggs és Scholes. Illetve nagy vágyam már tavaly szezonkezdet óta a fekete verziója a tavalyi kapusmeznek, így azt is nagyon sajnálom, hogy erre nem mostanában fogunk tudni pénzt fordítani."

Dáviddal és édesanyjával készült riportot a Kossuth rádió hangtárában hallgathatjátok meg! (A 10 órakor kezdõdõ Szombat délelõtt c. mûsorban elhangzó riport 11 óra 5 perctõl hallható, az idõsávban oda lehet tekerni.)

A ManUtdFanatics.hu erõt és kitartást kíván a családnak és nagyon köszön minden felajánlást!

ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!

Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!